2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Medián: Budapesten is vezet a Fidesz

Stabil szavazóbázis áll a kormány mögött a fővárosban is, legalábbis ez derül ki a cég felméréséből.A Medián pártpreferenciákat kifejezetten Budapesten vizsgáló friss, idén szeptemberben megjelen...

Stabil szavazóbázis áll a kormány mögött a fővárosban is, legalábbis ez derül ki a cég felméréséből.

A Medián pártpreferenciákat kifejezetten Budapesten vizsgáló friss, idén szeptemberben megjelent kutatása alapján kiderült, hogy nemcsak országosan, hanem a fővárosban is a Fidesz–KDNP a legnépszerűbb párt.

Előny a fővárosban is

A felmérés szerint a Fidesz-KDNP párszövetség 25 százalékkal vezet, a következő a DK 11 százalékkal, míg harmadik helyen a Momentum zár 10 százalékkal. A negyedik helyen a kutatás szerint a fővárosban kifejezetten népszerű Magyar Kétfarkú Kutya Párt áll 8 százalékkal. 

A Mi Hazánknak ezzel szemben továbbra sem Budapesten van a legtöbb támogatója, a pártra 4 százalék szavazna. Ezt követően jön fej-fej mellett négy párt, az LMP, az MSZP, a Párbeszéd és a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Néppárt 2-2 százalékkal.  

 A Jakab Péter által fémjelzet Nép Pártján párt jelenleg 1 százalékon áll, ahogy Vona Gábor pártja, a Második Reformkor is.  Az „egyéb” pártoké összesen további 1 százalék, 

nagy meglepetésre ide tartozik a Jobbik is. 

31 százalék volta bizonytalanok aránya – derült ki a Medián Intézet felméréséből.

(Mandiner)

#Medián #felmérés #Fidesz

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!