Budapest főpolgármestere követeli Varga Mihály lemondását azután, hogy inkasszózták a főváros számláját.

Varga Mihály nem értette, hová tűnt Budapest pénze, erre reagált most Karácsony Gergely a Facebook-oldalán.
Szerinte a kerületi önkormányzatoknak utalták ki a beszedett iparűzési adóból a nekik járó részt.
Varga Mihály azonnal távozzon a kormányból!
– írta.
Majd kifejtetette: „Jogerős bírósági döntés mondta ki, hogy a kormány nem vehet le több pénzt a főváros számlájáról. Épp eleget fizettünk már, a bíróság pedig kimondta, hogy a fővárosi közszolgáltatások további zavartalan működése előrébb való, mint a jogilag is vitatott kormányzati sarc kifizetése. Ehhez képest az államkincstár újabb 5,5 milliárdot inkasszált a számlánkról.
Ez egyszerű lopás, és hatalommal való visszaélés, amiért Varga Mihály pénzügyminiszter a felelős!
– fogalmazott.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.