„Ennyi idősen nem akarom már vesztegetni az időm reménytelen ügyekkel. (...) A közügyek alakulására úgyse tudok hatni, pedig én tényleg beleálltam, a lehetőségeimhez képest mindent megtettem. Ennél többre nem vagyok képes, ám ez sem ért semmit” – fogalmaz Alföldi Róbert interjújában, amelyet a 24.hu-nak adott.
Mindenesetre azért kérdezték közügyekről is, úgy fogalmazott, hogy
az a szabály, hogy aki mást gondol valamiről, az egyből hazaáruló, zsidó, buzi, cigány, migráns vagy mindez egyszerre, de semmiképp nem elég magyar”,
és amíg ez nem változik, „addig nehéz arról beszélgetni, hogy kinek milyen történelmi tapasztalatok formálták a nézeteit”.
Az interjú egy másik pontján ilyen állapotokat vizionál:
„egyre kevesebbszer megyünk együtt ebédelni, vacsorázni.
Maradnak a szülinapok, a karácsony, a születések és a halálok, de különben elkopnak az ilyen közös alkalmak. Itt már azt a kérdést boncolgatjuk, hogy milyen társadalom az, ahol a politikai, ideológiai meggyőződés felülírja a családi köteléket. Fontosabb, hogy hova szavazol, mint az, hogy mennyire szereted a testvéredet”.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
