2024. május 08. - Mihály
EUR : 389.06
USD : 361.45
Időjárás ikon17°14°

Egy londoni kerület félelemből nem állít már hanukai menórát

A független vezetésű londoni Havering kerület bejelentette, hogy „a közel-keleti konfliktus miatt fokozódó feszültségek fényében”, a korábbi évekkel ellentétben, nem állítanak menórát.

A tanács minden évben a hanuka alkalmából általában egy kilenc ágú, világító menorát állít fel a romfordi Havering városháza előtt az ünnep idejére. A Londoni Zsidó Fórum „mélységes megdöbbenését” fejezte ki a tanács döntése miatt, és levelet írt a Haveringi Tanács vezetőjének.

A levélben Adrian Cohen társelnök és Daniella Myers igazgató azt írta: „A nyilvános menórák elhelyezése a városházákon, szupermarketekben, sőt még a Trafalgar téren is egyszerűen az ünnep és közösségünknek a városban betöltött szerepének az ünneplése. A haveringi menóra felállításának lemondására felhozott indokokból úgy tűnik, hogy egyértelműen nem érti ezt [a kerület vezetése], és sajnálatos módon aláássák Havering és a helyi zsidó közösség kapcsolatát.”

Andrew Rosindell, Romford konzervatív képviselője szintén nemrég írt levelet Cllr Morgannek, hogy figyelmeztesse,

a hanukai gyertyák meggyújtásának elmaradása „súlyos sértés lenne a romfordi zsidó közösségek számára”.

Aryeh Sufrin rabbi, a Chábád Északkelet-London és Essex ügyvezető igazgatója az LBC-nek nyilatkozott az ügyeben. Sufrin rabbi elmondta, hogy „rendkívül szomorúnak” találja a döntést és nagyon dühösek miatta.

„Ez megdöbbentő. Egy olyan időszakban, amikor 10-ből közel hét brit zsidó úgy érzi, hogy fél nyilvánosan kifejezni identitását, ez egy monumentális kötelességmulasztás” – kommentálta a helyzetet a Campaign Against Antisemitism szóvivője.

„Múlt vasárnap a brit zsidók büszkén vonultak fel, vállvetve szövetségeseinkkel London központjában. Soha nem nyugtathatjuk meg azokat, akik gyűlölnek minket azzal, hogy elrejtjük, kik vagyunk. Havering tanácsának azonnal vissza kell vonnia ezt a gyáva döntést” – tette hozzá.

A tanács közleményében visszavágott a kritikusainak, és azzal vádolta a zsidó csoportokat, hogy „politizálnak és antiszemitizmussal vádolják őket”.

„Az ilyen kijelentések valószínűleg további nyugtalanságot szítanak közösségeinkben” – írták.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy rendkívül érzékeny téma, de a közel-keleti konfliktus miatt fokozódó feszültségek fényében a menórák mostani felállítása nem kockázatmentes a tanács, partnereink, munkatársaink és a helyi lakosok számára.

Aggódnánk az esetleges vandalizmus vagy az elhelyezés közbeni egyéb akciók miatt”

– tette hozzá a tanács közleménye.

A tanács a december 7-i hanuka kezdetét továbbra is egy „ideiglenes installációval és rendezvénnyel” tervezi megünnepelni, amelyet utána lebontanak. Ennek konkrét részleteit azonban nem hozták nyilvánosságra.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató