2024. március 04. - Kázmér
EUR : 393.75
USD : 364.04
Időjárás ikon16°

Bige László perre mehet a magyar állammal szemben

Szintet lépett a Bige László gyára körül évek óta tartó háború. A nagyvállalkozó szerint a játék továbbra is arra megy ki, hogy állami intézkedések révén elvegyék tőle a Nitrogénműveket. A 24.hu információi szerint Bige László ezt nem fogja annyiban hagyni, és beperli a magyar államot. Ennek oka a szén-dioxid-kvótára kivetett extraadó, illetve a kormányrendelet visszamenőleges hatálya volna. 

Az állammal való pereskedésről maga Bige László, a műtrágyakirályként emlegetett multimilliárdos nem beszélt, de nem hagyott kétséget afelől, hogy beleáll az ismét fellángolt műtrágyaháborúba. A Bige Holdingra a figyelmet ezúttal két, egymással ellentétes bejelentés irányította. November 14-én megjelent Bige nyilatkozata arról, hogy 93 év után végleg leállítják Magyarország egyetlen műtrágyagyárát, a Bige család érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek Zrt.-t, majd néhány óra múlva az RTL-nek azt mondta, hogy

mégsem zárja be a gyárat, épp ellenkezőleg, az utolsó töltényig harcolni fognak a cégért.

Bige László az elmúlt időszakban már többször is a hatóságok látókörébe került, nemrég 11 milliárdos versenyhivatali büntetést róttak ki a cégére kartellezés miatt. Korábban az ország egyik leggazdagabb emberét vesztegetéssel vádolták meg, az ügyészség még börtönbüntetést is kért a milliárdosra.

A rendőrség külföldről kért adatokat a Bige László egyik cégéhez köthető büntetőügyben. A Bige Holding Kft.-t érintő eljárásban a Nemzeti Nyomozó Iroda veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt folytat nyomozást. A bűnügynek jelenleg öt gyanúsítottja van, ám a műtrágyakirály egyelőre nincs köztük.

Azt a vádhatóság nem árulta el, hogy melyik országtól és pontosan mit szeretne beszerezni az NNI. Ez lehet akár tanúvallomás, illetve valamilyen okirati bizonyíték is, amelyek előmozdíthatják az eljárást. Adott esetben egy olyan részinformációról is szó lehet, aminek beszerzése után be tudják fejezni a nyomozást, az aktákat pedig vádemelési javaslattal át tudják adni az ügyészségnek.

Az ügy előzménye, hogy még 2018 novemberében nagyszabású rendőri akció zajlott a szolnoki műtrágyagyár területén. A rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai valósággal megszállták a szolnoki gyárat. Végül nyilvánosságra került, hogy az NNI veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének bűntette miatt folytat eljárást a Bige Holding Kft.-vel összefüggésben. A nyomozásban első körben három személyt gyanúsítottak meg a rendőrök, majd később még két emberrel bővült az érintettek köre. Úgy tudni, ők mindannyian Bige vállalkozásához köthető személyek, és mindenki szabadlábon védekezhet. Az üzletember cégéhez köthető ügyben több személy ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda indított eljárást.

A milliárdos korábban Márky-Zay Péter kampányát is finanszírozta, a Magyar Nemzet értesülései szerint legalább 65 millió forinttal.

(MNO)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató