2024. március 04. - Kázmér
EUR : 393.75
USD : 364.04
Időjárás ikon16°

Megölte és elásta nevelt lányait a diósjenői férfi

 A rendőrség vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek annak az ügynek az iratait, aminek gyanúsítottja az eddigi adatok szerint megölte és elásta két nevelt lányát Diósjenőn. 

Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján Petőfi Attila, az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság kiemelt életellenes ügyek koordinátora felidézte, hogy az ügyben sokáig eltűnként kerestek egy 2009-ben ismeretlen helyre távozott, akkor 19 éves lányt és a 14 éves húgát. Bár az addigi adatok szerint a körülmények nem utaltak bűncselekményre, a rendőrség arra jutott, hogy a lányok áldozatokká váltak. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 2015-ben nyomozást indított az ügyben.

Kalmár Zsolt, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese elmondta, hogy a vizsgálatban komoly segítséget kaptak az ORFK és a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Körözési Nyilvántartó és Szakirányító Főosztályának szakembereitől. Az így beszerzett adatok rövid időn belül az eltűnt lányok volt nevelőapjára terelték a gyanút.

A 49 éves H. Józsefet tavaly júniusban diósjenői lakhelyén elfogták, őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki, majd letartóztatták.

A háza udvarán a rendőrök egy elásott női holttest maradványait találták meg, akit az eltűntként körözött 19 éves lányként azonosítottak. Az is gyorsan kiderült, hogy a férfi 2009 márciusában egy veszekedés közben agyonverte a lányt. 

A rendőrség egy másik diósjenői helyszínen újabb elásott emberi testrészeket talált, az igazságügyi genetikus szakértők egyértelműen megállapították, hogy a fiatalabb testvér maradványait. Bár H. József korábban kategorikusan tagadta érintettségét, a második esetben már segítette a nyomozókat a sír felkutatásában. 

Az eddigi adatok szerint a férfi a fiatalabb lányt egy hónappal a nővére halála után ölte meg és ásta el. A nyomozás kiderítette, hogy a gyanúsított többször szexuálisan zaklatta a lányokat, a gyilkosságok indítéka lehet, hogy a férfi tartott a lelepleződéstől.

Kiderült az is, hogy a sértettek anyja tudott a történtekről és a kettős gyilkosságról, ezért ellene bűnpártolás miatt indult eljárás.

(police.hu)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató