2024. február 22. - Gerzson
EUR : 387.99
USD : 359.25
Időjárás ikon12°

Nem vonult be a börtönbe, Szabó Bálint ellen országos körözést adnak ki

Hétfőn 16 óráig kellett volna Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselőnek bevonulnia a Szegedi Fegyház és Börtönbe.

A politikus gazdatüntetést szervezett 2022. augusztus 20-án Budapesten, ahol néhány járművel lezárták a Dózsa György út egyik sávját. Az akció kapcsán, mint szervező 40 ezer forintos szabálysértési bírságot kapott.

Szabó Bálint korábban elmondta: akkoriban éppen börtönben ült, így nem tudta a büntetést befizetni.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) időközben a szabálysértési bírságot 8 nap elzárásra változtatta.

A botrányairól elhíresült politikus a minap kapta meg börtönbehívóját, amelyben a büntetés-végrehajtás felszólította, hogy december 11-én jelenjen meg a Szegedi Fegyház és Börtönben. Magával kellett volna vinnie a személyes iratait, gyógyszeres kezeléséről szóló dokumentumait, gyógyszereit és gyógyászati segédeszközeit, valamint iskolai végzettségét igazoló bizonyítványait, illetve okleveleit is.

A politikus, aki jövőre Karácsony Gergely kihívója lesz Budapesten, sérelmezte, hogy ebben az ügyben a PKKB meg sem hallgatta őt.

Nonszensznek tartom, hogy egy szabálysértési ügy miatt gyilkosok közé akarnak bedugni – fakadt ki Szabó Bálint, aki ezzel a „polgári engedetlenséggel” tiltakozik az országot uraló jobboldali, valamint a fővárosban regnáló baloldali rendszerrel szemben.

Mivel a politikus nem vonult be időben a börtönbe, ezért a rendőrség országos körözést fog kiadni vele szemben.

Nem fogok bujkálni, nyugodtan kereshetnek. Pénteken például részt veszek a szegedi közgyűlésen, ugyanis a mai napig megmaradt a képviselői mandátumom

– fogalmazott a szegedi politikus.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató