2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Medián: Horthy a legmegosztóbb XX. századi magyar történelmi vezető

Horthy Miklós a XX. század legmegosztóbb magyar személyisége – derült ki a Medián felméréséből. A felmérésből az is kiderült, hogy 2005 óta több mint megkétszereződött azoknak az aránya, akik sze...

Horthy Miklós a XX. század legmegosztóbb magyar személyisége – derült ki a Medián felméréséből. 

A felmérésből az is kiderült, hogy 2005 óta több mint megkétszereződött azoknak az aránya, akik szerint az egykori kormányzó „inkább pozitív, mint negatív szerepet játszott” a magyar történelemben. A felmérés szerint szinte ugyanannyian vannak róla pozitív, mint negatív véleménnyel. 

HORTHY ESETÉBEN JELENTŐS ELTÉRÉS VAN A FIDESZES ÉS AZ ELLENZÉKI SZAVAZÓK ÍTÉLETE KÖZÖTT: AZ ELŐBBIEKNEK TÖBB MINT A FELE, AZ UTÓBBIAKNAK CSAK A HARMADA TARTJA ŐT SZÁMON A MAGYAR TÖRTÉNELEM POZITÍV ALAKJAI KÖZÖTT.

Érdekes, hogy a Nagy Imre–Antall József–Kádár János-hármas; a népesség 13 százaléka számára ők egyszerre elfogadhatóak. A fenti hármas elsősorban az ellenzéki szavazók számára vonzó  (21 százalék), a kormánypártiak számára viszont csak 8 százalék; az ő relatív többségük (13 százalék) a Nagy Imre–Antall József–Horthy-párost tartja népszerűbbnek.

#Horthy Miklós

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!