2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Olasz politikus: A V4-Szövetség már nem létezik

Andrea Orlando úgy véli, „Orbánnal már nem lehet szövetkezni a putyinista hozzáállása miatt”.Il Foglio című olasz lap is idézte Andrea Orlando, az olasz Demokrata Párt politikusának kijelentését....

Andrea Orlando úgy véli, „Orbánnal már nem lehet szövetkezni a putyinista hozzáállása miatt”.

Il Foglio című olasz lap is idézte Andrea Orlando, az olasz Demokrata Párt politikusának kijelentését. Orlando úgy fogalmazott, „Giorgia Meloni, olasz kormányfőben volt egy olyan erő, amellyel mintha összekötné a két Európát jellemző szférát:

 az alapító országokét, akik között Olaszországnak természetesen mindig is helye volt, és a visegrádi csoportét,

 vagyis azokét a szuverén, Európa-ellenes  erőkét, amelyeket jobboldali, esetenként szélsőjobboldali vezetők vezetnek”.

Majd azzal folytatta, hogy „ezek a dolgok megváltoztak, a Stabilitási Paktumról szóló szavazás hozzájárult ehhez, és hozzá is fog járulni, egyrészt 
mert gyakorlatilag a Visegrád Szövetség már nem létezik" – véli a politikus.

„Orbánnal már nem lehet szövetkezni”

Orlando szólt Orbán Viktor, magyar miniszterelnökről is. Leszögezte: „Orbánnal már nem lehet szövetkezni a putyinista hozzáállása miatt”.

(Mandiner)

#Orlando #Olaszország #V4

Mutasd a hozzászólásokat!