2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Héberül beszéltek egymással a zsidó fiatalok, megtámadták őket Londonban

A rendőrség a többszöri hívás ellenére csak késéssel érkezett ki a helyszínre. A Telegraph számolt be arról, hogy nemrég Londonban ismét antiszemita támadás történt. Egy háromfős társaságra azért...

A rendőrség a többszöri hívás ellenére csak késéssel érkezett ki a helyszínre. 

A Telegraph számolt be arról, hogy nemrég Londonban ismét antiszemita támadás történt. Egy háromfős társaságra azért rontottak rá a Leicester téren vasárnap kora reggel, mert héberül beszéltek.

Mint írták, az áldozatokra egy csapat, arabul káromkodó férfi rontott rá. 

A sértettek mind a húszas éveikben járnak. 

Az egyik áldozat, a 28 éves Tehilla, a Telegraphnak elmondta, hogy a támadáskor rögtön hívták a rendőrséget, mert „attól tartottak, hogy meg fognak halni”, de a hatóság emberei nem mentek ki időben a bűncselekmény helyszínére.

Tehilla két, 25 éves ismerősével sétált az incidenskor, a fiatal férfiakat a támadók fejbe vágták. A nő elmondása szerint a támadóik azt kérdezték tőlük, hogy „Zsidók vagytok?”. Erre azt felelte, hogy „igen, zsidó vagyok”, erre a férfiak azt kezdték skandálni, hogy „Szabad Palesztina!”, majd válogatott mocskokat zúdítottak rájuk.

Az ügyet gyűlölet-bűncselekményként kezelik – írta a lap.

#London #Támadás

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!