Népszerűsítő kampánnyal kezdi az új évet Székelyföldön a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), azaz pontosabban folytatja, hiszen tavaly ősszel már beköszönt a postaládákba.

Ám akkor még nem adtak a sokszínűségre sem nyomdai, sem etnikai szempontból: meglehetősen vékony, gyenge minőségű lapra nyomtatott, kizárólag román nyelvű szórólappal az idei esztendő fontosságára hívták fel a figyelmet.
2024-re szintet léptek, több színű, kartonpapírra nyomtatott, kétnyelvű újévköszöntő naptárral üdvözölnek, boldog új évet kívánva a „magyar nemzetiségű román testvéreknek”. Aztán a nemzetiséget az állampolgársággal – szándékosan vagy felületességből – összemosandó,
úgy következtetnek, hogy végül is mindannyian románok vagyunk, mert ez a mi országunk!
A naptár hátoldán szintén magyar nyelvű tájékoztató szöveggel igazítanak el a „törvényes ünnepek”, „szabad napok” és „munkanapok” sűrűjében, megjelölve a számukra most legfontosabbnak tűnő dátumot, június 9-ét, az európai parlamenti választások napját. Egyelőre csak ennek az időpontja ismert, de mint arról már többször írtunk, idén ún. szuperválasztási év van államelnök-, parlamenti és önkormányzati választással - írja a Székelyhon.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
