2025. december 27. - János
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Fico: Remélem ott lehetek Brüsszelben, ahol mindenféle furcsa dolgok fognak történni Magyarországgal

Ágynak esett a szlovák államfő, egy fontos találkozóját már le kellett mondja, még egyet nem szeretne.Megbetegedett Robert Fico szlovák államfő, ami miatt egy fontos találkozót is le kellett mond...

Ágynak esett a szlovák államfő, egy fontos találkozóját már le kellett mondja, még egyet nem szeretne.



Megbetegedett Robert Fico szlovák államfő, ami miatt egy fontos találkozót is le kellett mondania a nagykövetekkel, a pártvezetéssel és a szerdai kormányülés előkészítésével kapcsolatban – ezt ő maga jelentette be közösségi oldalán.

Bejegyzését kissé ingerült hangnemben kezdte, ugyanis azt írta: „Sajnálom, hogy jó hírekkel kell etetnem az ellenzéket és a szlovákellenes médiát, akik csak a legrosszabbat kívánják nekünk.” Majd kifejtette, hogy „az a vírus, ami a kormányhivatalban lévő sűrű nap után kibontakozott rajta, végül szó szerint az ágyba kényszerítette”.

Emiatt pedig nem biztos benne, hogy szerdán képes lesz vezetni a kényes napirendű kormányt, videóhívást folytatni Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel. Ezután Strasbourgba kéne utaznia egy találkozóra az Európa Tanács főtitkárával és a Velencei Bizottság képviselőivel, hogy a büntetőjog módosításáról tárgyaljanak.

Végezetül azt írta, mindent megtesz azért, hogy csütörtök reggel Brüsszelben lehessen az Európai Tanács ülésén,

„ahol mindenféle furcsa dolgok fognak történni Magyarországgal”.

#Robert Fico #Európai Unió #Szlovákia

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!