Az ügyben eljárást indult, a hatóság intézkédik a megsemmisítésről.
Negyven tonna GMO-val szennyezett ukrán vetőmagot foglalt le a Nébih
– közölte Nagy István agrárminiszter a Facebookon. A forgalmazó céggel szemben a Nébih megindította az eljárást, és intézkedik a megsemmisítésről is.
„Határozottan kiállunk amellett, hogy a harmadik országból importált mezőgazdasági termékeknek is ugyanazoknak az előírásoknak kelljen megfelelniük, mint az unióban előállított élelmiszereknek” – fogalmazott Nagy István.
A miniszter hozzátette, a kormány addig tartja fenn az Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékek nemzeti importtilalmát, amíg nem születik azzal egyenértékű nemzetközi megoldás.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.