2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Ezer fővel lázad a moslék - a Sándor-palotához vonultak

Összellenzéki tüntetés kezdődött Budapesten péntek délután négykor Novák Katalin lemondását követelve.A résztvevők Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmi döntése ellen tiltakoznak. A Belügymin...

Összellenzéki tüntetés kezdődött Budapesten péntek délután négykor Novák Katalin lemondását követelve.

A résztvevők Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmi döntése ellen tiltakoznak. A Belügyminisztériumnál a baloldali pártok mellett megjelentek azok a civil szervezetek is, amelyek nemrég még a pedagógusok béremeléséért, majd ellene tüntettek. Az Index helyszíni beszámolója szerint a Belügyminisztériumtól induló menet ezekben a percekben érkezik a Budai Várba, a Sándor-palotához, ahol a Momentum által szervezett demonstrációhoz csatlakoznak a tiltakozók.

Hogyan reagált a kormány?

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy a kormány nevében benyújtott egy alkotmánymódosítást, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson.

A Sándor-palota azt közölte: a bejelentett Alaptörvény-módosítás a gyermekek még erősebb védelmét szolgálja, ezért Novák Katalin köztársasági elnök jó szívvel fogja aláírni az Országgyűlés által elfogadott jogszabályt.

A telex nevű szennyoldal szerint pár százan gyülekeznek a belváros szívében a Belügyminisztérium épülete előtt, ahonnan a tervek szerint a köztársasági elnök hivatalához, a Sándor palotához vonulnak, ahol amúgy este hat órára a Momentum hirdetett tüntetést ugyanezzel a céllal.

A mérhetetlen MSZP és a Párbeszéd zászlói és politikusai is felbukkantak, Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke egy leragasztott szájú plüsmacival érkezett.

Közben elkezdett esni az eső...

Megérkeztek a helyszínre a Demokratikus Koalíció ügynökei, aktivistái, politikusai is, több zászlóval, a csoport élén Varju László, Arató Gergely és Vadai Ágnes országgyűlési képviselőkkel. Legfeljebb pár százan lehetnek eddig a helyszínen - írja az Index - , a "tömegben" Kálmán Olga szintén DK-s politikus is felbukkant.

Az első felszólaló a tanártüntetésekről megismert felforgató, Simkó Edit.

„A bicskei gyermekotthon legyen a végállomása ennek a morális ámokfutásnak” – kezdte a beszédek sorát Simkó Edit.

„Az áldozatok miatt, a gyermekeink miatt, a jogaink miatt, a jelenünk miatt, a magyarok miatt” – sorolta az Index kérdésére Kálmán Olga a helyszínen, hogy miért vesz részt a tüntetésen.

Kiss Gergő, az Egységes Diákfront tagja többek között arról beszélt, hogy „a Pintér-palota előtt állunk, Sanyi bácsinak és a nyomozóknak is van még dolga” ebben az ügyben. Kiss Gergő szerint az államnak bocsánatot kell kérnie és legalább kárenyhítést nyújtania.

Az Egységes Diákfront tagja „Viktor bácsit” ,valamint a „kegyelmes asszonyokat, Kati nénit és Judit nénit” is emlegette, hangsúlyozva: Novák Katalinnak és Varga Juditnak is mennie kell.

„Novák Katalinnak és Varga Juditnak mennie kell” – mondta, majd „Orbán, takarodj! Novák, takarodj!” – skandálásra buzdította az időközben ezer fősre duzzadt "tömeget", amely ezután megindult a Sándor palota felé.

A menet átért Budára, a demonstrálók közben Novák Katalin lemondását követelik. Ezután megálltak a hídon, és elénekelték a Kossuth nótát.

Mindig ugyanazok...

 

A Blikk nevű szennyoldal szerint a várban is több ezres tömeg van már most, miközben a Kossuth tér felől induló tüntetők még fel sem értek oda.

"Írd alá Kata a lemondásod"

- zúgja a nép - írja a lap.

A tüntetőknek egy építési terület és egy kordon között kell elkanyarodnia a palota előtti térre, ahová a Momentum hirdetett demonstrációt 18 órára. A menet eleje megérkezett a palotához, ahol a momentumos demonstrációra érkezett tüntetők csoportja fogadta őket - írja az Index.

Nem mindenki azonosul a tüntetéssel: egy férfi az egyik ablakból azt kiabálta a demonstrálóknak:

Ennyi eszetek van!

Újra együtt a moslék:

 

Orosz Anna a lengedező pártzászlók mögött állva azzal kezdte beszédét, hogy ez "pártok feletti ügy".

Megjelent a tavalyi, traktor nélküli gazdatüntetés vezére, Szabó Bálint is

Jámbor András: "Nem akarunk egy olyan országban élni, ahol a hatalmával visszaélő megúszhatja, mert a haverja pozícióban van”

A pedofil-ügyben érintett, Szikra Mozgalom vezetője, Jámbor András volt a következő felszólaló

, aki egy felmérésre hivatkozva azt állította, a magyarok több mint 70 százaléka úgy látja, Novák Katalinnak mennie kell. A szélsőbalos országgyűlési képviselő szerint a fideszes politikusoknak is ki kellett volna mondania, hogy ez az ügy megbocsáthatatlan. A politikus leszögezte: biztonságot, jövőt és igazságot akarnak a gyerekeknek. Jámbor András szerint sokan szidják a pártokat, de most megérdemelnek egy tapsot.

 

Ez a mozgás éve, ideje eltakarodni innen! - mondja egy "óvónő".

Az Országos Közös Akarat beragasztott szájú aktivistái előtt beszélt Szilágyi Kitti óvónő.

 

A csöcsörészős Donáth apuka lánya, Anna is beszédet mondott:

„Soha nem volt kétségem abban, hogy mennyire romlott ez a rendszer. Egy hete viszont a gyomrom forog, és baromi dühös vagyok politikusként és anyaként is” - kezdte utolsó felszólalóként Donáth Anna.

A hazaáruló Momentum elnöke azt mondta, hogy egy normálisan működő országban az "elnök a nemzet lelkiismerete".

„Lehet olyan, hogy a bíróság a jog által dönt, de nem szolgáltat igazságot. vagy a jog nem igazságos. és ilyenkor szól közbe a köztársasági elnök, hogy kegyelmet adjon annak, aki már megbűnhődött, és összezár mögötte a társadalom. Erről szól az elnöki kegyelem, nem arról, amit Novák Katalin csinált” - közölte Donáth.

 

Hajrá, hajrá magyarok! Novák Kata takarodj! - kiabálják.

 



Orosz Anna Donáth Anna beszéde után bejelentette, hogy a tüntetés hivatalos része véget ért. Ezután füstbombákat emeltek a magasba többen is, majd plüssfigurákat dobtak a Sándor-palota elé.

 A beszédek után sokan elhagyták a teret, néhány tucat ember továbbra is skandálja, hogy „mocskos Fidesz”...

 

#tüntetés #ellenzék

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!