2024. június 20. - Rafael
EUR : 395.57
USD : 368.31
Időjárás ikon32°22°

Főbuzi jelenti: "nekünk is lett egy vörös vonalunk, hagyják békén a gyerekeket"

Ahogyan arról beszámoltunk, pénteken a Hősök terére tüntetést szerveznek a legnagyobb követőtáborral rendelkező hazai influenszerek. A demonstrációról két szervező, Osváth Zsolt és Pottyondy Edina beszéltek az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Pottyondy Edina volt az, aki a tüntetés írmagját elültette - árulta el Osváth Zsolt influenszer. “Szerintem nagyjából 30 másodpercen belül megtalálta azt a nyolc embert, aki azonnal csatlakozott hozzá” - mondta.


Úgy érzi, most érkezett egy olyan kritikus pillanatához a rendszer, egy olyan “leleplező pillanatnak vagyunk tanúi”, hogy rés nyílt a pajzson - fogalmazott Pottyondy Edina. Elmondta, hogy úgy képzeli el Rogán Antalt, mintha tíz lyuk lenne a hajón, de csak két keze van arra, hogy ezeket befogja, és folyamatosan ömlik be a víz. “Az biztos, hogy azok a problémák, amiket eddig is szerintem elég sokan láttunk ebben az országban, most mintha összpontosultak volna. És talán most nagyobb a figyelem, most könnyebben át lehet adni egy olyan üzenetet, ami konstruktív, ami nem arról szól, hogy ‘Orbán Viktor mondjon le’, hanem arról, hogy végre elkezdhessünk polgár módjára viselkedni” - fejtette ki Pottyondy Edina.

Osváth Zsolt hozzátette, hogy hiába mondta azt Novák Katalin, hogy egy kegyelmi döntés megosztó lehet, de a gyermekbántalmazás esetében nem lehet megosztottság - ezt az üzenetet szeretnék eljuttatni mindenkihez.

Az influenszerek szerettek volna közéleti szereplőket is maguk mellé állítani, de ők végül nemet mondtak. Azt nem árulták el, hogy kikről van szó, csak annyi derült ki róluk, hogy ismert, jobboldali, konzervatív értékrenddel bíró emberek, akik azt mondták, hogy nagyon zavarja őket az, ami most történik, de “ebben az országban nincs értelme semmit csinálni, mert teljes az apátia”.

“Elképesztően bosszantó” hogy Osváth Zsolt szerint olyan is volt, aki azt reagálta, hogy bár egyetért velük, a csatorna, ahol dolgozik, nem engedné meg neki, hogy felszólaljon. De volt, akitől másfél oldalas “kioktató” levelet kaptak arról, hogy “a Novák Katalin azt se tudta, hogy mit írt alá”.

“Ahogy a miniszterelnöknek, nekünk is lett egy vörös vonalunk, amit meg kellett húznunk, amit nem léphetnek át, és mi is azt gondoljuk, hogy hagyják békén a gyerekeket. Csak mi ezt komolyan gondoljuk, mi ezt nem kampány célból, nincs belőle sem politikai, sem anyagi hasznunk” 

- mondta Osváth Zsolt. Hozzátette, hogy úgy szeretnének este lefeküdni, hogy ők mindent megtettek és rajtuk nem múlt.

Az adásban arról is beszéltek, hogy nem gondolták, hogy egy ilyen rendezvénynek a megszervezése mennyi munkával és felelősséggel jár, ráadásul folyamatosan jönnek új és új problémák, amiket el kell hárítani. Pottyondy arról is beszélt, hogy “ezer okot lehet találni arra, hogy miért ne szólaljunk meg. De hogy miért szólaljunk meg, annak viszont csak egyetlen egy oka van, és az az, hogy ez a mi hazánk, és itt szeretnénk élni és itt szeretnénk felnevelni a gyerekeinket és nem akarunk innen elköltözni. És amikor egy ilyen ügy történik, és azzal próbálják meg kiszúrni a szemünket, hogy Novák Katalin és Varga Judit el lett távolítva, azzal tulajdonképpen a probléma megoldva, nincs itt semmi látnivaló. Az amellett, hogy vérlázító, nevetséges is, hiszen Novák Katalin ezentúl a 4,5 millióját nem fizetésként fogja felvenni, hanem nyugdíjként”. Novák Katalint az ország legdrágább golyóstollának nevezte, aki “legalább eddig dolgozott”, de mostantól juttatásként megkapja.

Ráadásul Orbán Viktor törvénymódosításaitól sem fog szerinte megoldódni a probléma. Főleg, hogy úgy tudni, olyan pozícióba akarják beszorítani a velük egyet nem értőket, hogy bonyolult és nehezen érthető vita alakuljon ki, ami nem fog megoldást hozni - sorolta Pottyondy Edina. Elmondta, hogy ők azt szeretnék, ha a gyerekvédelem a valóságban történne és nem a "propagandában".

A gyerekvédelem ne annyiban merüljön ki, hány méterre van a templomtól a könyvesbolt, ne abban valósuljon meg, hogy befóliázzuk a könyveket, vagy kizárjuk az iskolából a szexuális felvilágosításban a homoszexualitást - tette hozzá Osváth Zsolt, kiegészítve azzal, hogy ő este 10 óra előtt nem jelenhet meg a tévében az élettörténetével, mert az propagandának minősül.

“Ez a kegyelmi kérvény most kiderült. Mennyi van, ami nem derült ki? Mennyi van, ami nem is fog?” - tette fel a kérdéseket Osváth Zsolt. “Óriásplakátokon látjuk, hogy meg vannak védve a gyerekek tőlünk, leginkább melegektől, a Netflixtől, a streaming szolgáltatóktól. Sajnos a szörnyetegektől, a pedofiloktól és annak segítőitől nincsenek, és ezeket a hangokat kell nekünk felerősíteni” - fűzte hozzá Osváth Zsolt. 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató