2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Donald Tusk lemondott a Németországgal szembeni lengyel jóvátételi követelésekről

Eddig is német ügynek gúnyolták kritikusai, és most engedett el Berlin javára másfél milliárd eurót. A hét elején Berlinbe látogatott Donald Tusk lengyel kormányfő, akit hazájában (nem csak) az e...

Eddig is német ügynek gúnyolták kritikusai, és most engedett el Berlin javára másfél milliárd eurót.

A hét elején Berlinbe látogatott Donald Tusk lengyel kormányfő, akit hazájában (nem csak) az ellenzékiek „német ügynöknek” gúnyolnak, és lényegében visszatáncolt az előző, konzervatív kormány egyik követelésétől, hogy Németország fizessen jóvátételt a II. világháborús sérelmekért.

Tusk ugyanis az Olaf Scholz német kancellárral közös sajtótájékoztatón kijelentette, hogy „hivatalosan, jogi és nemzetközi értelemben a jóvátétel kérdése évekkel korábban lezárul”.

Tény, hogy Németország fizetett jóvátételt Lengyelországnak, csakhogy ez még a szovjet időkben történt, és a lengyel kommunista bábkormány neves egyszerűséggel lemondott a jóvátételről Moszkva javára. Ezt a mai Lengyelország – legalábbis a PiS regnálása alatt – a kifizetését semmisnek tekintette.

A liberális Tusk, aki korábban Angela Merkel német kancellár jóvoltából válhatott az Európai Tanács, később az Európai Néppárt elnökévé, berlini útján most arról beszélt, hogy elődeivel ellentétben megpróbálja megtalálni az együttműködés formáit Scholz kancellárral, és tesz róla, hogy a jóvátétel kérdése „nem mérgezze tovább a két ország kapcsolatát”.

Azt is mondta, hogy a jóvátétel kérdését nem akarja „agresszív módon használni” és lezártnak tekinti az ügyet. Magyarul, a témát félreteszik míg magától el nem hal a kormányzati érdektelenség éveiben. Az előző lengyel kormány 6200 milliárd zloty (1,43 milliárd euró) értékben határozta meg az aktuális jóvátétel mértékét.

#kárpótlás #Donald Tusk #Olaf Scholz

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!