2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Történelmi vb-bronz úszásban: Németh Nándor 100 gyorson harmadik lett

A katari úszó-világbajnokság csütörtöki versenynapján rendezték a férfi 100 méteres gyorsúszás döntőjét.

A hatos pályán induló Németh Nándor erősen kezdett, ötvennél a másodiknak fordult, és utána is hasította a vizet, 80 méternél pedig mintha vezetett volna. A négyesen versenyző kínai Pan azonban rákapcsolt az utolsó métereken, és az olasz Miressivel együtt megelőzték Némethet, de így is csodálatos ez a bronzérem. Már csak azért is, mert a magyar küldöttségben ez az első érme a medencében.

Magyar úszó eddig nem nyert érmet ezen a távon a világbajnokságok 1973 óta íródó történetében.

Németh 47,78-as ideje gyengébb a magyar rekordnál, de folyamatosan faragott az idején, amit az előfutamban és az elődöntőben teljesített. Az ezüsthöz hat század hiányzott.

„Nagyon régóta üldözöm ezt az érmet. Az időmmel nem vagyok teljesen nagyon elégedett, de a helyezés a lényeg. Nagyon örülök, hogy végre kijött a lépés. Van még mit dolgozni a párizsi olimpiáig, mert nagyon fájt az utolsó 15 méter” – mondta Németh.

200 pillangón Kapás Boglárka a hatodik lett, Sebestyén Dalma pedig a hetedik helyen ért célba. Kapás öt századdal elmaradt az olimpiai szinttől még az elődöntőben, de még június elejéig még megúszhatja.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató