Az Állami Számvevőszék 261 millió forintos büntetést szabott ki az ellenzéki pártokra a 2022-es országgyűlési választások külföldi támogatásainak ügyében, ez derült ki az ÁSZ kedden közzétett részjelentéséből.
A büntetést a pártoknak egységesen kell megfizetniük: azaz pártonként 43,5 millió forintot. A törvény szerint viszont a büntetés ilyen esetekben a kiszabott összeg duplája, azaz 520 millió forint, azaz a pártokra így egyenként 87 millió forintos büntetés jut. Ezt az összeget ilyenkor a nekik járó állami támogatásokból tartják vissza.
Az ÁSZ szerint azért kell az összefogásban részt vevő 6 pártnak egységesen ugyanannyit fizetniük (nem pedig mandátumarányosan, hiszen a frakciók az állami támogatásokat a mandátumok arányában kapják), mert közös kampányt folytattak, így „a számukra nyújtott nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás a közös listán induló pártok érdekeit egyenlő mértékben szolgálta”, és „a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többségre törekvő pártok nem csupán a saját, de a velük közös listán induló többi párt sikeres választási szereplésében is egyaránt érdekeltek”.
Valamint szerintük mivel a hat pártnak közösen Márki-Zay Péter volt a miniszterelnök-jelöltje, így a Mindenki Magyarországa Mozgalom „kampánytevékenység finanszírozására irányuló tevékenysége nem választható el a Márki-Zay Péter vezette lista népszerűsítésétől és az azt alkotó pártok kampányfinanszírozásától”. És minden kiadás, amit a Mindenki Magyarországa Mozgalom tett, az a hat párt közös kampánykiadásává vált. „Ezzel ellentétes értelmezés a pártok támogatásának tilalmára, illetve a kampányköltsége korlátozására vonatkozó szabályok teljes kijátszhatóságát legitimálná” – áll a jelentésben.
A költségvetési törvény szerint az összefogásban részt vevő pártoknak idén a parlamenti mandátumaik alapján ennyi pénz járna:
- DK: 268,6 millió forint
- Jobbik: 236,4 millió forint
- Momentum: 185,1 millió forint
- MSZP: 183,3 millió forint
- Párbeszéd: 135,9 millió forint
- LMP: 105,6 millió forint
Ezekből vonják le tehát minden pártnál egységesen a 87 millió forintot.
