Rendőrautók, mentő, TEK és egyéb hivatalos szervek jelentek meg a budapesti Király utca és Kazinczy utca sarkánál, lezárva a kereszteződést vasárnap este – írják a közösségi oldalakon.

„Felváltva mennek be és jönnek ki a Trófea étteremmel szembeni házba, a Kazinczy utcai oldalon egy első emeleti ablakba valamiféle kamerával próbáltak benézni. Több fegyveres áll készenlétben, a rendőrök helyett később a TEK ment be, nagyobb tárgyakkal. Ajtó betörésére alkalmas eszközök lehettek, az egyiküknél egy láncfűrészhez hasonlító tárgyat láttunk” – írja az egyik ott lakó.
Később feloldották a lezárást, az érintett házat is elhagyta néhány mentős és rendőr. majd sorra jöttek ki a felfegyverkezett tekesek.
Az akcióval kapcsolatban megkeresték a hatóságokat, a BRFK közölte, hogy bejelentésre mentek ki az adott címre egy zavartan viselkedő, fenyegetőző férfihez. Azt is közölték, hogy a férfit a Terrorelhárítási Központ közreműködésével sérülésmentesen elfogták, kórházba szállították. Személyi sérülés nem történt.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
