Az egyházi vezető szerint Sulyok Tamás képes lesz a magyar társadalmat a hagyományos értékek köré tömöríteni.

Kirill pátriárka gratulált Sulyok Tamás magyar köztársasági elnökké választásához – írja a Rosszijszkaja Gazeta. Az elnöknek címzett levélben az áll, hogy a magyar Országgyűlés döntése a bizalom kifejezése volt iránta, mint az alkotmányjog és az államépítés szakembere.
Tekintélyes tudós és olyan személyiség, aki képes a magyar társadalmat a hagyományos értékek köré tömöríteni
– írta az egyházi vezető, aki emlékeztetett arra is, hogy a két népet a keresztény örökség köti össze, amely döntő hatással volt a kultúrákra.
Hozzátette: az Orosz Ortodox Egyház Budapesti és Magyar Egyházmegye hozzájárul a társadalmi harmónia erősítéséhez és a két állam polgárai közötti lelki kapcsolatok fejlesztéséhez.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.