Litvánia után Lettország is bejelentette, hogy alapvetően nem ellenzi nyugati szárazföldi csapatok bevetését Ukrajnában, és fontolóra venné részvételét, ha a NATO-szövetségesek megállapodásra jutnának az ügyben, jelentette ki a lett védelmi minisztérium szóvivője szerdán.
Emmanuel Macron francia elnök február 26-án arról beszélt, nem lehet kizárni, hogy európai szárazföldi csapatokat küldjenek az orosz-ukrán háborúba. Azóta sorra határolódnak el a kijelentéstől az tagországok, köztük az újonnan csatlakozott Svédország is.
A litván külügyminiszter, Gabrielius Landsbergis viszont azt mondta, hogy Európa sorsa az ukrán harctéren dől el, ezért szükség van olyan politikusokra, akik új megoldásokban is gondolkoznak.
A lett védelmi tárca szóvivője felidézte, hogy Lettország az Ukrajna ellen indított háború kezdetétől katonai támogatást nyújt Kijevnek: részben fegyverszállítások formájában, részben ukrán katonák lettországi és más NATO-országokban zajló kiképzésével.
(MTI)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
