2024. április 17. - Rudolf
EUR : 394.88
USD : 371.93
Időjárás ikon12°

Bronzérmes a női és férfi puskás illetve a férfi pisztolyos csapat is a győri Eb-n

A Bajos Gitta, Dénes Eszter, Mészáros Eszter összeállítású magyar trió a női puskások szombati csapatversenyében a győri légfegyveres Európa-bajnokságon megszerezte a bronzérmet.

A négy szakaszból álló verseny első körében, a rangsoroló részben a magyarok közel kerültek a kieséshez, miután Bajos Gitta második tízes sorozata gyengébbre sikerült (101,8 kör) és csupán 625,3 kört ért el a trió. A továbbjutás aztán - a kilencedikhez képest két tizedes előnnyel - a nyolcadik eredménnyel meglett.

Ez pedig minden bizonnyal megnyugtatta a csapatot, amely a negyeddöntőben egészen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, 630,4 körös eredménye pedig a legjobb volt a mezőnyben.

Az elődöntőbe jutás így egy pillanatig sem forgott veszélyben, a harmadik szakasz viszont ismét kicsit visszafogottabban sikerült. Mészárosék ekkor 626,6 kört lőttek, amivel a negyedikek lettek, s ezzel a bronzéremért csaphattak össze az elődöntőben harmadik norvégokkal.

Az éremcsata óriási izgalmakat tartogatott, 11-9 után a magyarok két sorozatot is megnyertek, és 15-9-nél egyetlen pontra kerültek a sikertől.

A rivális azonban nem adta fel és 15-13-ra felzárkózott, a következő sorozat aztán döntetlennel zárult,

a pontosztozkodás pedig a magyar csapat 16-14-es sikerét jelentette.

Bronzérmet nyert a Hammerl Soma, Pekler Zalán, Péni István összeállítású magyar trió a férfi puskások szombati csapatversenyében a győri légfegyveres Európa-bajnokságon.

A nem hagyományos csapatverseny négy részből áll, és a rangsoroló szakasszal kezdődött, melyben 13 csapat három-három versenyzője lépett lőállásba. Minden puskásnak húsz lövést kellett leadnia, eredményeiket pedig összesítették és a legjobb nyolc jutott a negyeddöntőbe.

A magyar trió, a pénteken egyéniben ezüstérmet és olimpiai kvótát szerzett Péni vezérletével 627,3 kört ért el – melyhez az UTE klasszisa 211,6 kört tett hozzá –, ami a hetedik helyet és továbbjutást ért.

A negyeddöntőben ismét húsz-húsz lövés várt minden sportolóra és a cél a legjobb négy közé kerülés volt. A magyaroknál ebben a körben is Péni volt a legjobb (211,2 kör), és összességében sikerült javítaniuk, 627,8 körös eredményükkel pedig a még éppen továbbjutó negyedik pozíciót kaparintották meg.

Az éremmérkőzésen sorozatonként a jobb eredményt elérő egység két pontot kapott, döntetlen esetén pedig egy-egy ponttal gazdagodtak a triók. A csata az egyik fél 16. pontjáig tartott és egy idő után úgy tűnt, hogy a Maximilian Dallinger, Max Ohlenburger, Maximilian Ulbrich összetételű német csapat szerzi majd meg a medált, ugyanis már 12-8-ra is vezetett. Innen azonban Peklerék pillanatai következtek, sorozatban három kört sikerült megnyerniük, így 14–12-nél a győzelem kapujába kerültek.

A rivális azonban egyenlíteni tudott, a mindent eldöntő sorozat viszont a hazai csapatnak sikerült jobban,

ezzel a Hammerl, Pekler, Péni egységé lett a bronzérem.

A zárószámban, a férfi pisztolyosok szombati csapatversenyében sem maradt érem nélkül a magyar válogatott a győri légfegyveres Európa-bajnokságon: a Polgár János, Tátrai-Fejes Miklós, Trájer Szabolcs összeállítású együttes komoly meglepetésre végzett a harmadik helyen.

Amíg a női pisztolyos csapat arany-, vagy a férfi és női puskás egység bronzérmére lehetett számítani, addig a férfi pisztolyos trió sikerére egyáltalán nem. Legfőképpen azért, mert a csütörtöki egyéni versenyben a csapat mindhárom tagja messze volt a legjobbaktól és a mezőny második felében végzett. Az egyéni eredmények alapján összeálló hagyományos csapatversenyben pedig csupán a 14. helyen végzett a magyar hármas.

A szombati versenyen aztán az együttes borította a papírformát. Első lépésként a viadal első, rangsoroló részében 570 körrel sikerült elcsípnie az utolsó továbbjutó helyet, a nyolcadik pozíciót Tátrai-Fejeséknek, akik egyetlen körrel előzték meg a kilencedik bolgárokat.

A negyeddöntős folytatásban három körrel jobb eredményt produkált a csapat, elsősorban a 2022-es Eb-n bronzérmes Tátrai-Fejes Miklósnak köszönhetően, aki 96 körös első tízes sorozata után hibátlan, 100 körös teljesítményt nyújtott. Az 573 kör a negyedik helyre volt elég, ami azt jelentette, hogy az elődöntőben folytathatta szereplését az együttes.

Ott Polgárnak és Trájernek nem jött ki a lépés és végül 563 körrel negyedikek lettek a magyarok, akiknek viszont a bronzmérkőzésen volt lehetőségük a javításra.

Az egyik fél 16. pontjáig tartó, Lettország elleni éremcsatára a magyar hármas tagjai nagyon felszívták magukat. A meccs első körétől koncentráltan és jól lőttek, s gyorsan előnybe kerültek,

majd kifejezetten erős sorozatokkal folyamatosan növelték előnyüket, így végül simán, 16-8-ra győztek.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató