2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Medvegyev „feldarabolta” Ukrajnát – Magyarország is kapott egy kis szeletet belőle

A Visegrád24 X-oldalán is közzétették azt a videórészletet, amelyben Dmitrij Medvegyev arról beszélt, hogy Ukrajna egyik korábbi elnöke, Leonyid Kravcsuk tévedett, mikor egyszer az mondta, „Ukraj...

A Visegrád24 X-oldalán is közzétették azt a videórészletet, amelyben Dmitrij Medvegyev arról beszélt, hogy Ukrajna egyik korábbi elnöke, Leonyid Kravcsuk tévedett, mikor egyszer az mondta, „Ukrajna nem Oroszország”.

Medvegyev a szövetségi oktatási maratonon tartott kiselőadásán leszögezte:

Ukrajna kétségkívül Oroszország”

Eközben a háta mögé kivetítettek egy olyan képzeletbeli térképet, amelyen Ukrajna már feldarabolva látható. A zömét Oroszország kebelezte be, a nyugati részeket pedig Lengyelország, Románia és Magyarország között osztotta fel.

Medvegyev egy nyugati vezetőkről készült mémkollázst is mutatott, amelyen kifigurázva ábrázolta őket – erről már egy orosz Telegram-oldal számolt be. A csatorna szerint az egykori orosz elnök kijelentette, 

a béketárgyalások Ukrajna jelenlegi vezetésével lehetetlenek”.

Erre csak akkor kerülhet majd sor, ha olyan új vezetést kap az ország, mely „felismeri a realitásokat, vagyis az oroszok által elfoglalt területeket is” – hangzott el az előadásban.

A Telegram-oldal arra is emlékeztetett, hogy Dmitrij Medvegyev többször is hangoztatta területi követeléseitolyan ukrán városokat illetően mint Harkiv, Dnyipro és Odessza, és engedélyezte a Kijev elleni offenzívát is.

 

#Dmitrij Medvegyev #Ukrajna #Magyarország

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!