A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó rendezvényén felszólal Varga Mihály és Parragh László is.
Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által szervezett „Gazdasági Évnyitó 2024” című fórumon mond beszédet. A délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényen előadást tart Varga Mihály pénzügyminiszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is.
Az eseményen ugyanakkor idén sem vesz részt Matolcsy György jegybank elnök.
Orbán Viktor: Optimista vagyok
„Továbbra is az a kormány álláspontja, hogy a gazdaságpolitikát a gazdasági miniszterek csinálják” – jelentette ki Orbán Viktor a „Gazdasági Évnyitó 2024” fórumon elhangzott beszédében. „S az az álláspontunk sem változott meg, hogy valamilyen bázisának minden gazdaságpolitikának lennie kell” – tette hozzá.
Megjegyezte, hogy „láthatták, hogy a gazdadági miniszterek jó állapotban vannak, hiszen egészen remek és biztató számokat mutattak. Megcsinálták a jó kedvet a mai napra” – hangzott el.
Beszéde elején azt is elmondta, hogy az európai gazdaságpolitikák kétféle típusa van: szakszervezeti és piacalapú.
Majd azzal folytatta, hogy a sikeres gazdaságpolitikának pedig két feltétele van:
egy sikeres gazdasági kormányzás és egy jó kamarai háttér.
Éppen ezért én optimista vagyok az előttünk álló két év gazdaságpolitikáját illetően” – tekintette a jövőbe.
„A kormányfő szerepe a gazdaságpolitikában, hogy ne vesszen ki a józan paraszti bölcsesség”
A kormányfő leszögezte, hogy
a kormányfő szerepe a gazdaságpolitikában, hogy ne vesszen ki a józan paraszti bölcsesség
Sajnos egyelőre nem nekünk tartoznak, hanem mi tartozunk másoknak – fűzte hozzá.
Mindig többet kell keresni, mint amennyit költünk”
– mondta.
„A költségvetési hiány egyelőre nem felel meg ennek. A harmadik szempont jobb dolgozni, mint tengeni-lengeni. Minden erőt arra kell összpontosítani, hogy van értelme dolgozni. Jobb, ha mi keresünk másokon – ez a negyedik tétel” – sorolta Orbán Viktor.
Az évnyitón elmondott kormányfői beszédben arra is kitért, hogy „most arra látunk esélyt, hogy 2024-ben nagyobb lendületet tud venni a magyar gazdaság, és ez azért lehetséges, mert a 2020-2024 közöti időszakban a válságok ellenére a reálgazdaság nagyobb baj nélkül túlélte ezt az időszakot. (...) Hagytuk, hogy az emberek és a vállalkozók keressenek a 2010-19 között” – idézte fel.
A kormányfő nagy eredménynek nevezte, hogy a keleti beruházások értéke az első helyre ugrott, míg a magyaroké a negyedikre.
Világos, hogy a nyugati világ részei vagyunk, de nem választjuk le magunkat a keleti részéről sem”
– húzta alá.
„Az új hidegháborúban Magyarország a keleti–nyugati határon helyezkedik el”
A miniszterelnök nem kerülhette meg az orosz-ukrán háború témáját sem. „Míg a Nyugat a sajátjának érzi ezt a háborút, a világ összes többi része nem akar elköteleződni ebben a háborúban vagy oroszpárti álláspontot foglal el. Már az is a diskurzus tárgya Nyugat-Európában, hogy kell-e csapatokat bevetniük az orosz-ukrán háborúban – mutatott rá.
Ez azt jelenti, hogy a geopolitikai rivalizálás felülírja a gazdasági logikát.
Nem a gazdasági ésszerűség jellemzi ezt a kort, hanem a politikai megfontolások. Nem mindegy Magyarország számára, hogy ez a disputa hogyan végződik” – fogalmazott.
Orbán beszélt a decoupling jelenségről is, amely arról szól, hogy
a Nyugat a lehető legnagyobb mértékben leválasztja magát a világ többi részéről, és védi azt, amije van”.
Az egyetlen esély a gyors békekötésre egy politikai változás az Egyesült Államokban
„Az önök gazdasági tevékenységének, biztonsági környezete nem néz ki jól. (...) Ebből a konfliktusból csak egy új személy találhat kiutat. (...) Az egyetlen esélye a világnak egy relatíve gyors békekötésre, az a politikai változás az Egyesült Államokban, amely összefügg az elnökszemélyével. (...) Ez nem szimpátia kérdés.(...) Mi nem látjuk bele a mostani amerikai kormányzásba azt a képességet, hogy gyors békét tudjon teremteni, ami a magyar gazdaság szempontjából is kulcskérdés.
Ezért mi egy régi-új elnöknek több esélyt adunk atekintetben, hogy sikerrel járjon”
– szögezte le a magyar kormány állaspontját.
Nem érdemes feladni a V4-struktúrát
A kormányfő szerint nem érdemes feladni a V4-struktúrát, mert ebben van még lehetőség. „A valóságban ez még működik, de van egy másik együtt működési forma: a szuverenista államok rendszere. Így az osztrák-magyar-szlovák-szerb együttműködésnek egyre több tartalma lehet” – jegyezte meg.
Majd beszélt a profitegyenlegről is, leszögezte, hogy az még mindig nem megfelelő. „Mindig több pénzt visznek ki Magyarországról mint, amit ide hoznak. A kormányfő szerint Magyarország csak nyitott gazdaságként tud működni, és ehhez a profitegyenleget javítani kell”.
„A külföldi cégek 4-6 milliárd eurót kivisznek, aminek nem lehet örülni. Azonban, ha ezt zárná a kormány, akkor nem jönnének a beruházások” – hangzott el.
Végül elmondta, hogy 4-6 milliárd eurót kivisznek és 3 milliárd eurót hoznak a magyar cégek ide, uniós forrásokkal együtt.
Ezért a legfontosabb, hogy megtámogassuk a nemzeti bajnokokat, akik külföldön profitot termelnek”
– húzta alá a miniszterelnök.