2024. május 23. - Dezső
EUR : 386.15
USD : 355.93
Időjárás ikon24°15°

A momentumos képviselő büszke arra, hogy „Magyarország ellen dolgoznak” Brüsszelben

A liberális politikust a brüsszeli „aknamunka" kifejezett büszkeséggel tölti el.

A Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíció a közelmúltan meglehetősen visszatetsző óriásplakát kampányt indított, amely az ellenzéket is megosztotta. Korábban a Momentum elnöke, Donáth Anna is kritizálta a DK óriásplakátjait, hányingerkeltőnek nevezve azokat.

A Momentum elutasító álláspontját most a párt elnökségi tagja, a magát diplomásnak hazudó Hajnal Miklós is megerősítette, aki az ATV műsorában járt – írta meg a Magyar Nemzet.

Azonban a momentumos narratíva megerősítésén túl, egy jóval megdöbbentőbb állítás is elhangzott Hajnal részéről, ugyanis kijelentette, hogy

az ő érdemük, hogy a jogállamisági eljárásokon túl most már az uniós pénzeket is megvonják Magyarországtól.

Sőt, ezen túlmenően Hajnal Miklós egyenesen a „Magyarországgal szemben” zajló eljárások momentumos szorgalmazásáról beszélt.

A balliberális párt elnökségi tagja kifejtette, hogy uniós képviselőik, Donáth Anna és Cseh Katalin számos dolgot elértek Brüsszelben. Szerinte a két momentumos „egy csomó olyan dolgot csinált az elmúlt öt évben az Európai Parlamentben, amiről azt gondoltuk volna korábban, hogy nem megvalósítható”.

Példaként felhozta, hogy korábban „senki nem gondolta volna azt, hogy Magyarországgal szemben indulhat jogállamisági eljárás, kötelezettségszegési eljárás”.

Tehát a Momentum politikusa teljesítményként könyvelte el a hazánkkal szemben indított uniós eljárásokat.

A megdöbbentő interjú során jól láthatóan egyszer sem szaladt át a politikus fején az a gondolat, hogy talán ez nem mindenki számára lesz értékelhető teljesítményként. Gyakorlatilag az egész műsor alatt azt sulykolta, hogy ezek igenis nagy eredmények. Donáth Anna és Cseh Katalin kapcsán pedig hozzátette:  azt gondolom, hogy nekik abban komoly, komoly szerepük volt, hogy ez így alakult.

(mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató