Herczeg Zoltán divattervező, Orbánfóbiás drogárus a börtönben kezdett el írni.

„Az ötödik napon kezdtem alkotni, hogy legalább az elmém, lelkem szabad lehessen, tudtam, hogy szükségem van erre, hogy ne őrüljek meg.” – erről beszélt Herczeg Zoltán, a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. A divattervező nem csak „naplót” írt, hanem új kollekcióját is itt alkotta meg, az őt körülvevő „enteriőr” ihlette a mintákat.
Herczeg Zoltán elmondása szerint ő „kakkuktojásnak” számított a börtönben, senki nem értette, hogy mit keres ott, hiszen a nála talált fű mennyisége alapján maximum 72 órát szoktak bent lenni, ő pedig fél évig volt fogvatartott.
Úgy véli, hogy kezdődő, klímavédelmi köntösbe csomagolt, a mélyben valójában politikai mozgalma is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ebbe a helyzetbe került.
„Ennél brutálisabb leckét nem kaptam még az élettől, mint ez a féléves fegyház. Elvették a szabadságom, a megélhetésem, a pénzem, egyedül a méltóságomat nem tudták - mondta.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
