2024. május 22. - Júlia, Rita
EUR : 385.91
USD : 355.12
Időjárás ikon21°15°

Megjelent a kaszás, és kitört a balhé a budapesti gazdatüntetésen

Valódi gazda-érdekképviseletet, stabil és kiszámítható jogi környezetet és több területre kiterjedő védelmet kérnek a kormánytól a hazai gazdák és méhészek. Céljaik elérése érdekében március 9-től 11-ig tüntetést tartanak Budapesten. A második nap eseményeiről a helyszínről tudósított az Index.

Vasárnap 14 óra környékén gyűltek össze a gazdák Budapesten, de valamivel a kezdés előtt mindössze 30 ember és egy traktor várakozott egy Népligethez közeli parkolóban. Bár a szervezők azt szerették volna, hogy a traktorral együtt vonuljanak át a Parlamenthez, a jármű erre nem kapott engedélyt, így végül ki gyalog, ki autóval tette meg az utat.

Egy vidéki méhész a helyszínen az Indexnek arról beszélt, hogy a tüntetésre Nagy István agrárminisztert is várják a Parlamenthez, de örülnének annak is, ha az Országos Méhészeti Egyesület vagy a Mézkiszerelő Üzem vezetője is megjelenne.

Mondják el, hogy hova lett az a több milliárd forint, amit megkaptak. Számoljanak el az összegekkel! Ha azt ígérték, hogy magyar termelők mézét vásárolják fel, akkor miért is kell bejönnie az ukrán méznek?

– tette fel a kérdést, hozzátéve: ugyan neki nincs diplomája, „mert csak egy egyszerű parasztember”, mégis tisztában van az árakkal. „Annyiért, mint amennyibe az ukrán méz kerül, nemhogy minőségi terméket, de még csődöt sem lehet termelni” – jelentette ki, megjegyezve: lehet, hogy ma csak kevesen vannak, de ezt a létszámot meg lehet szorozni százzal is. Arra a kérdésre, hogy miért jöttek el ilyen kevesen, úgy felelt:

„FÉLNEK, FÉLNEK ATTÓL, HOGY RETORZIÓ ÉRI ŐKET.”

„Mi viszont akkor is válaszokat akarunk. Annak idején megválasztottuk ezeket az embereket, most pedig cserben hagytak minket, és nemcsak a méhészeket, hanem a gabonatermelőket és a gyümölcstermelőket is” – fogalmazott.

 

Egy másik gazda az Indexnek arról beszélt: „igaz, hogy kevesen vagyunk, de nagy bennünk az elszántság. Azt szeretnénk, hogy leüljenek velünk tárgyalni. Mindaz, amit szombaton Nagy István nyilatkozott, rendkívül szomorú, de legalább észrevette, hogy itt vagyunk. Ez már jó előjel, de még csak a nulladik lépés” – emelte ki.

Kérdésre az esemény főszervezője, Kernbaum Anita is kommentálta Nagy István nyilatkozatát. Mint mondta:

hihetetlen, hogy ilyen egyáltalán eszébe jutott. Ez egy alulról szerveződő kezdeményezés, semmi köze a baloldalhoz, én magam sem vagyok baloldali. Ez nem a politikáról, hanem egy szektor problémájáról szól

– fogalmazott.

Megjelent a kaszás

A gyűlésre érkezők elindultak a Parlament felé, a vonulást követően körülbelül 100 ember gyűlt össze az Idősebb Antall József rakparton. A helyszínen a gyermekvédelmi és más egyéb tüntetésekről is ismert kaszásbábu fogadta a tiltakozókat. A bábu kisebb konfliktust okozott a tüntetők között, az egyik civil, Ágnes az Indexnek arról beszélt: most már biztos abban, hogy a gazdatüntetés mögött is a „balmoslék genderlobbista álellenzék áll”.

Kijelentése hallatán többen felháborodtak, az Indexnek néhány gazda azt mondta: „ez őrültség, a mai egy valódi civil tüntetés, ez a nő hülyeséget beszél”. Ágnes ugyanakkor nem hagyta magát, ragaszkodott ahhoz az állásponthoz, hogy a gazdatüntetés mögött ugyanazok állnak, akik a Hősök terére is tüntetést szerveztek. Mint ismert, a Novák Katalin és Varga Judit lemondása után tartott békés demonstráció youtuberek kezdeményezésére indult el, de a hölgy szerint ez csak a látszat.

Valójában a Jobbik irányítja ezeket az akciókat. Nem véletlen, hogy a gazdatüntetés felszólalói között Bencze János jobbikos országgyűlési képviselő is ott van.

– jelentette ki, majd hozzátette: „Hiába nevezik magukat jobboldalinak, valójában ők is a baloldalhoz húznak, ezért vettek részt az ellenzéki összefogásban”.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató