Az MSZP társelnöke szerint egyre nagyobb sárkupacot dobálnak egymásra a pártok.

Majdnem egy órán át tartó interjút adott Kunhalmi Ágnes, az MSZP női társelnöke Benyó Ritának, a Szabad Európa újságírójának. Az interjúban a szocialista politikus többek között arról beszélt, Karácsony Gergely elveszíti a főpolgármesterségért való küzdelmet, ha a Fidesz beáll Vitézy Dávid mögé.
Semmilyen érdemi együttműködés nincs az ellenzéki pártok között és ezen a kegyelmi ügy sem változtatott”
– vallott leplezetlen őszinteséggel az országgyűlési képviselő, majd megjegyezte, egyre nagyobb sárkupacot dobálnak egymásra a pártok és azt sem hallották meg, ami a Hősök terén történt, a civilek tüntetésén.
Nagyon erős a Gergely (Karácsony - a szerk.), én úgy tudom, hogy növekedni tudott az elmúlt időszakban, tehát ő a budapesti bizonytalanokból tudott szavazatot szerezni, mi mindent meg fogunk tenni MSZP-sek, hogy ő (Karácsony -a szerk) talpon tudjon maradni, mi őt támogatjuk”
– jegyezte meg Kunhalmi, aki szerint nem lenne jó, ha visszavenné a Fidesz Budapestet.
(Mandiner)
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.