A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három mentőssel szemben, akik hamis védettségi igazolvánnyal akarták megtartani a munkájukat.

A vádirati tényállás szerint a vádlottak 2021 októberében mentő gépkocsivezetőként, illetve mentőtechnikusként dolgoztak egy Győr-Moson-Sopron vármegyei kisvárosban. Ebben az időben a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként az ő munkakörükben dolgozóknak kötelező volt a védőoltás felvétele.
A vádlottak nem szerették volna a védőoltást felvenni, ugyanakkor a munkájukat sem szerették volna elveszíteni.
Ezért az egyik vádlott egy ismeretlen személyt felbujtott, aki egy egészségügyi szolgálató rendszerén keresztül olyan, az oltás felvételéről szóló valótlan adatokat töltött fel, mely alapján ki tudták állítani a hamis védettségi igazolást.
A hamis igazolást a mentősök be is mutatták a munkáltatójuknak, így tovább dolgozhattak.
Az ügyészség a férfiakat a védettségi igazolással visszaélve elkövetett hamis közokirat felhasználásával vádolja. okiratAz ügyben a döntést várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni.
(ugyeszseg.hu)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
