2024. május 29. - Magdolna
EUR : 384.57
USD : 353.79
Időjárás ikon24°14°

Sulyok Tamás március 15. alkalmából átadta az idei évi Kossuth-díjakat

Megmaradásunk nem magától értetődő, ezért tenni kellett és tennünk kell, a jog eszközeivel, a kultúra vívmányaival, a tudomány eredményeivel – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint Magyar Érdemrend kitüntetések átadásán csütörtökön az Országházban.

„A talpra magyar ugyanis nem egyszerű felkiáltás, hanem folyamatos, évszázadokon átívelő imperatívusz, a jog és a szabadság kivívásának parancsa a jogvesztés és az elnyomás idején” – mondta a köztársasági elnök, aki úgy fogalmazott: „sajátos módon mi magyarok éppen harcaink közben alakítottunk nagyot és világraszólót. Dacosan sorokba rendeződve saját magunk védőfalaivá váltunk akkor is, amikor bástyáinkat már ledöntötték”.

„Megtanultunk bekötözött lábakkal is táncolni, folyamatosan újraépítettük az országot, gazdagítottuk nyelvünket, irodalmunkat, erősítettük intézményeinket, közösségeinket és tudósaink mindig az élére álltak az innovációnak még a legnehezebb időkben is”

– emlékeztetett a köztársasági elnök, kiemelve, hogy tehettük, hiszen eredményeink éltető forrásból, a magyar kultúrából fakadnak.

„Kultúránk nem csupán megmaradásunk záloga, hanem ösztönző erő, kimeríthetetlen értékkészlet, amely nemcsak megtart, hanem inspirál is nagy tettekre, káprázatos alkotásokra, fantasztikus felfedezésekre” – fűzte hozzá a köztársasági elnök, aki szerint a magyar kultúra így lett és lesz több mint alkotások összessége, sajátos hangú üde színfolt, mérték és tudásgyarapító többlet Európában és a világban.

„Úgy egyetemes, hogy a nemzeti identitás része és ebben nincs semmi ellentmondás” – mutatott rá Sulyok Tamás.

A köztársasági elnök kiemelte:

magyarnak lenni egyedülálló, külön minőséget jelent, a magyar csak saját kultúrájával, nemzeti sajátosságaival lehet része az egyetemes történelemnek. 1848-49 hősei is csak úgy tudtak világraszólót alkotni, hogy először saját hangjukat találták meg

– tette hozzá.

A díjazottakat méltatva kiemelte: „akiket ma mély megbecsüléséről biztosít a nemzet, azok a kultúra és a tudomány művelőiből annak bővítőivé váltak, mégpedig csodálatraméltó eredményességgel gyarapítva az európai és egyetemes emberi kincsestárat”.

A díjazottak munkája a nemzetet erősíti, de gyümölcseiből mindenki részesülhet – mondta, hozzátéve: az elismerésekkel évtizedek kitartására és sikereire, az emberi elszántság és akarat, tehetség és tudás eredményeire tekintünk tisztelettel.

„Önök mint szakterületük mesterei maradandót alkottak, amely már örökidőkre szerves része marad a magyar kultúrának és tudományos életnek, és amelyre biztosan építhetnek a következő nemzedékek” – mondta.

Sulyok Tamás kitért arra is, hogy akiben van tehetség, „köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen, mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud”.

Hozzátette: „nekünk, akik ihletet merítünk magyarságunkból, feladatunk is van, tehetségünkhöz és lehetőségeinkhez mérten hozzá kell tennünk a magunkét a közös nemzeti értéktárhoz az emberek javára”. Kiemelte azt is, hogy a jövő nemzedékeit is be kell vezetni a magyar identitás és kultúra mélységeibe, hogy az majd őket is „kápráztató magasságokba repítse”.

„A 176 évvel ezelőtt történtek azonban arra intenek, hogy a jog érvényesülése nélkül nem járhatunk sikerrel”

– figyelmeztetett a köztársasági elnök.

„Lelkes jurátusokra minden időben szükség van, mert Petőfivel szólva: haza csak ott van, ahol jog is van” – zárta beszédét Sulyok Tamás.

 

Kossuth-nagydíjat kapott:

EÖTVÖS PÉTER Magyar Szent István Renddel kitüntetett, Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus a különféle hangszeres műfajok mellett az operairodalmat is kiemelkedő alkotásokkal gazdagító művészete, a magyar klasszikus zene nemzetközi rangját növelő és a kortárs zene tolmácsolása terén is példaadó karmesteri tevékenysége, korszakos jelentőségű életműve elismeréseként.

Kossuth-díjat kapott:

BRETZ GÁBOR Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház magánénekese a nemzetközi operaéletben is nagyra értékelt és koncerténekesként is kiemelkedően sikeres énekművészete, könnyed karakterformálásai és stílusgazdag előadásmódja, a magyar klasszikus zeneművészet jó hírét erősítő és nemes hagyományait folytató előadó-művészete elismeréseként;
CAKÓ FERENC grafikusművész, animációsfilm-rendező, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a magyar kultúrát páratlan homokanimációs-filmjeivel és egyedülálló színházi élményt nyújtó előadásaival gazdagító művészete elismeréseként;
LESLIE MANDOKI zenész, zenei producer, a Mandoki Soulmates és a Red Rock Stúdiók alapítója, tulajdonos vezetője a rock, pop, jazz és fúziós jazz műfajában egyaránt professzionális és évtizedek óta nagy népszerűségnek örvendő előadásai elismeréseként;
SALAMIN FERENC Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a hagyomány továbbélését szolgáló organikus-regionális építészet remekeit kiérlelő tervezőmunkája elismeréseként;
SZŐCS MIKLÓS TUI Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja az autonóm szobrászat, az alkalmazott játéktárgykészítés és a bútorművészet határterületein mozgó, a legnemesebb fafajták rendhagyó megmunkálásával létrehozott, mély spiritualitást tükröző alkotásai elismeréseként;
TAKÁCS-NAGY GÁBOR Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, karmester, érdemes művész a magyar klasszikus zenét több évtizedes inspiratív előadó- és kamaraművészi tevékenysége mellett elsőrangú karmesteri munkájával is gazdagító művészete elismeréseként;
TOLCSVAY LÁSZLÓ Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, a Tolcsvay Trio társalapítója a hatvanas évek beatgenerációjának kimagasló egyéniségeként, a Tolcsvay Trio és a Fonográf együttesek tagjaként, illetve a Magyar Mise, a Mária evangéliuma és a Nemzeti dal zeneszerzőjeként a magyar zenekultúrát egyedülállóan formáló és gazdagító előadóművészi munkája elismeréseként;
TRILL ZSOLT Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész drámai és komikus karaktereket egyaránt példaadó hitelességgel megjelenítő szerepformálásai, kiemelkedően sikeres darabokban nyújtott felejthetetlen alakításai és értékes filmszínészi tevékenysége elismeréseként;
VASHEGYI GYÖRGY Liszt Ferenc-díjas karmester, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, volt elnöke nemzetközileg is jelentős karmesteri tevékenysége, különösen a régizene műfajának hazai tolmácsolásában egyedülálló művészi munkája, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar alapító vezetőjeként végzett értékteremtő tevékenysége, valamint a művészeti közéletben végzett meghatározó munkája elismeréseként;
VISKY ANDRÁS József Attila-díjas író, dramaturg értékes dramaturgi tevékenysége és írásművészete, különösen a diktatúra megaláztatásai közepette hitben megélt szeretet erejét, a megingathatatlan emberi tartás és a magyar identitás megőrzését például állító remekműve, a Kitelepítés című regénye elismeréseként;
ZS. VINCZE ZSUZSANNA Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész a magyar néptáncművészet autentikus színpadi megfogalmazása és formanyelvének megőrzése iránt elhivatott, több évtizedes koreográfusi és jelmeztervezői munkája elismeréseként.

Megosztott Kossuth-díjat kapott:

HEIGL LÁSZLÓ Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes tagja,
HEINCZINGER MIKLÓS Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes alapító tagja,
PUSZTAI GÁBOR Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes tagja,
TÓBISZ TINELLI TAMÁS Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes alapító tagja,
TÖRÖK MÁTÉ Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes alapító tagja
a magyar és külföldi költők verseinek magas színvonalú és eredeti hangzásvilágú megzenésítésével a magyar zenei kultúrát gazdagító, értékes és sokoldalú művészi tevékenységük elismeréseként.

A díjazottaknak Orbán Viktor is gratulált közösségi oldalán.

Gratulálok a díjazottaknak!

– írta Orbán Viktor, a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében. 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató