Bár pontosan még nem számolták ki, de nagyjából 20 millió forintba került volna Magyar Péter mai rendezvénye – mondta a Sorosblognak.

Ebbe néhány millió forintot saját pénzéből rakott bele, de sok pro bono felajánlást kapott és nagyjából száz önkéntes is dolgozott a rendezvényen.
Emellett megjegyezte, hogy nem szereti a messiásvárás kifejezést, mert nem így tekint magára. Ennek ellenére érzi a bizakodást és a reményt az emberekben, ami szinte feldolgozhatatlan számára.
Nem zárta ki, hogy ha úgy alakul, akkor később hajlandó lenne együttműködni akár a Fidesszel is, amíg közösen dolgoznak a 12 pontjában lefektetett célokért. Orbán Viktorral, mint miniszterelnökkel viszont nem, mert ahogy a felvázolt elképzeléseiben is szerepel, két ciklusra korlátozná, hogy valaki hányszor lehet kormányfő.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
