2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Lefőtt a kávé Magyar Petinek: Dezső Andrásék borítottak

A korántsem kormánypárti HVG közölt részleteket a Varga Judit ex-férje szerint hamisított iratból. Magyar hetek óta lebegteti, hogy alaptalanul nőveréssel vádolja a kormányzati propaganda.

Miután az elmúlt hetekben többször lebegtette, hogy politikai színrelépése miatt nőveréssel fogják támadni – noha ilyen vádat egyetlen közszereplő sem fogalmazott meg vasárnap estig vele szemben –, Magyar Péter hétfőn újabb részletekkel állt elő vasárnapi kifakadása után.

Ahogy arról lapunk is beszámolt: a rendőrfőkapitány belső vizsgálatot rendelt el, mivel Varga Judit ex-férje finoman szólva is erős vádakat fogalmazott meg a hatósággal szemben. Mint vasárnap írta, illetve megismételte: szerinte Rogán Antal és a „suttogó propaganda” azt terjeszti róla, hogy többször megverte gyerekei anyját, és rendőrt kellett hívni hozzá.

Magyar arról is értekezett, egy „betárazott”, „titkos” rendőrségi jelentés is készült az ügyben.

Írása szerint két héttel ezelőtt megkereste őt egy hírportál újságírója – akit hétfőn már meg is nevezett: Dezső András, a HVG szerzője – azzal, hogy beszélni szeretne vele egy rendőri jelentésről, ami egy 2020. december 29-i, Varga Judittal folytatott családi vitájuk után készült. 

Mindezek után jelent meg a kormánypártisággal aligha vádolható Dezső lapjának tisztázó írása. A HVG hétfői cikke alaposan végigveszi az elmúlt időszakot, kitérve arra a bizonyos, 2020 év végi veszekedésre. Erről ugyebár Magyar azt írta, egy „szimpla családi vitánkat valótlan állításokkal sikerült izzadtságszagúan úgy kiszínezni, hogy a jelentés azt sejtesse, hogy én erőszakosan léptem fel a feleségemmel és az akkor őt védő állami testőrökkel szemben”.

Csakhogy a HVG tényfeltáró cikke, illetve az abban ismertetett hivatalos jelentés ennek ellentmond.

Először is: a dokumentumon nem szerepel a titkos vagy bizalmas minősítés, azt viszont a rendőr beleírta, hogy Varga Judit akkori igazságügyi miniszter azt kérte, az ügyet kezelje bizalmasan. A lap állítja, a szivárogtatótól független forrásból megbizonyosodott arról, hogy a jelentés valóban akkor készült, amikor az események történtek.

A cikk szerint a veszekedés előzményeiről a Varga Judit védelmét éppen akkor ellátó rendőr azt írta: a miniszter kérte, hogy menjen el vele a lakásukhoz, így lehetett tanúja a pár egyre hangosabb szóváltásának. 

A rendőr saját állítása szerint úgy érzékelte, Varga láthatóan félt, s a hatósági jelenlét nélkül kiszolgáltatott helyzetben lett volna. Próbálta elhagyni a lakást, amit a dokumentum szerint Magyar nem engedett, mondván,

a felesége nem mehet sehova, nem viheti magával a gyerekeket (akik nem voltak ekkor a helyszínen).

A férfi a leírtak szerint azzal fenyegetőzött, hogy

majd megbánod még ezt, úgysem hisznek majd neked. Az egész kormány bele fog ebbe bukni, óriási botrányt csinálok ebből.”


A jelentés szerint a Varga mellett kiálló rendőrrel is veszekedésbe keveredett az indulatos férj, aki a végül kiszabadult, a gyermekekhez egy másik lakásba rendőrautóval eljutó feleségét megelőzve ért az újabb helyszínre. A lakásba a rendőrök azonban Magyart nem engedték be, végül

Varga Judit a jelentés szerint rendőrautóval ment Miskolcra is a gyerekekkel.


A HVG cikke kitér arra, hogy a jelentés nem ír tettlegességről, az ügyben nem is indult eljárás. Még úgy sem, hogy a rendőr szerint Magyar „a gépjárművel való közlekedés során veszélyeztette a környezete életét, testi épségét, a rendőri felszólításnak vonakodva vagy egyáltalán nem tett eleget, agresszív, megfélemlítő, fenyegetőző magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkoztatást keltsen”.

A cikkben kitérnek arra is, hogy

a jelentést megszerző újságíróval Magyar több órát beszélt, később letiltotta a nyilatkozatát, majd kitette az ominózus, a hamisított jelentésről értekező posztját.

Később pedig Dezsőt is megnevezve követelt rendőrségi vizsgálatot az ügyben.

A HVG szerint a rendőrfőkapitány és a belügyminiszter lemondását egyaránt követelő Magyar a posztjában nem állít igazat, mikor úgy fogalmaz, a lap munkatársa azzal kereste volna meg, hogy – idézzük a Talpra, magyarok alapítóját – a „hatalom által készített és betárazott titkos rendőri jelentést” kapott meg a rendőrségtől. A jelentésen ugyanis nem szerepelt titkosítás, a tartalmát pedig a felek meghallgatásával próbálta Dezső András ellenőrizni.

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató