Megszólalt az MSZP hazaárulója.
„Két évvel ezelőtt rohadt egy helyzet volt, amikor negyedik alkalommal kapott korlátlan politikai felhatalmazást a NER-maffia. Nem tagadom, hogy elkeseredett, csalódott és mérhetetlenül dühös voltam – megütött a dolog, bennem is eltört akkor valami. Mert addig a pontig úgy tűnt (és lássuk be, ezzel áltattuk és altattuk folyamatosan magunkat a demokratikus ellenzéki oldalon), hogy nincs szükség nagyobb önvizsgálatra, csak finomhangolások kellenek és majd ezután menni fog: mert mindig a kommunikáció a hibás, ki kell hát rúgni az aktuális kommunikációs főnököt és minden jobb lesz. Újra »fel kell szántani a vidéket«, meg »kimenni az emberek közé« és akkor majd jól megbukik Orbánék gőgös rezsimje. És mindig csodálkoztunk, hogy nem.
Einsteinnek tulajdonítják a mondást – pedig valójában Rita Mae Brown könyvében szerepelt eredetileg –, hogy az őrültség definíciója nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen. Kétségtelen, hogy a demokratikus ellenzék – egyébként el nem vitatható őszinte hazaszeretettel, tisztességtől és jószándéktól vezérelve – sok mindent kipróbált a rendszerbuktatásra, de egyetlen dolgot mindig kihagyott: megérteni a kormánypárti sokaságot. Nem »kimenni kell« és »meghallgatni« az embereket, hanem megérteni.
Két évvel ezelőtt ilyenkor, a választási sokkból felocsúdva sajátos vállalkozásba fogtam: két kempingszékkel kiültem a Széll Kálmán tér közepére és beszélgetni vártam bárkit, akinek közvetlenül a sokadik kétharmadot eredményező választás után gondolata, kritikája, indulata volt felém/felénk a közös hazánk sorsát illetően. Határozottan állítottam és állítom ma is, hogy nem mindig értjük az ország másik felét, és ha nem is akarjuk megérteni, akkor választást idővel lehet ugyan majd nyerni, de boldog és sikeres országot aligha.
A NER-elit maffiaállamát nem leváltani kell csupán, hanem meghaladni. Ehhez pedig előbb saját béklyóinkat kell levetni és kimozogni az egyre kisebb véleménybuborékból. Azon a kedd délutánon jutott mindenből a Széll Kálmán téren: volt elkeseredett panasz, megfontolt javaslat és kiszakadó düh. Kaptam és álltam mindegyiket. Szerénytelenség, de kevés politikus volt és van a mai mezőnyben, aki ezt bevállalta volna egy súlyosan elbukott választás reggelén. Én kötelességemnek éreztem. Mert hiába akarjuk mindenki Magyarországát megépíteni, hiába hiszünk most is a saját igazunkban, ha valójában fogalmunk sincs arról, hogy az ország másik fele miért tartja még mindig egyedül a Fidesz által kínált valóságot igaznak és támogatandónak. Aki erre egyedül a leuralt médiával, a profi gyűlöletkampányokkal és a Fidesz aljas eszközeivel megnyirbált ellenzéki mozgástérrel válaszol, az ismét csak tévúton jár, de legalábbis felmenti magát az alól, hogy a helyes választ akár saját hibáin keresztül megtalálja.”
