2024. április 15. - Anasztázia, Tas
EUR : 391.76
USD : 367.13
Időjárás ikon27°16°

Éveken át táboroztatott gyermekeket a Szivárvány óvodában dolgozó újbudai pedofil

Kiderült, hogy az újbudai Szivárvány óvodában dolgozó pedofil nem csak az intézményben érintkezhetett gyerekekkel pedagógiai asszisztensként, hanem különböző táborokban is. Az aberráltat Újbuda számos területén is foglalkoztatták, ami miatt a DK “vezérszónoka” nem vállalja a felelősséget.

László Imre, a Demokratikus Koalíció vezérszónoka állítja, hogy vizsgálódik az újbudai pedofilbotránnyal kapcsolatban, önmagát azonban nem tartja felelősnek. Az viszont kiderült, hogy Újbudán számos területen foglalkoztatták a gyanúsított Győrffy Pétert, és nevelőanyjával közös cégével is sok szerződést kötöttek.

Lassan több mint egy hónapja derült ki, hogy a Szivárvány Óvoda egyik pedagógiai asszisztensét szexuális kényszerítés gyanújával vették őrizetbe. A gyanúsított Győrffy Péterről azóta kiderült, hogy nevelőanyja humánszolgálati igazgató volt a kerületben, és közös cégükkel pedig szerződésben állt az önkormányzat.

Amellett, hogy Győrffy Péter pedagógiai asszisztens volt, névjegykártyája alapján még masszőrként is dolgozott.

A Magyar Nemzet kereste az önkormányzatot, hogy milyen szerződéseket kötöttek Győrffy Péterrel és nevelőanyjával közös cégével, kérdéseinkre egy közleménnyel válaszoltak, ebből pedig az derül ki, hogy a gyanúsított 2014 és 2023 között a nyári időszakban egy-egy hónapos időtartamra rajvezetőként, illetve szakrajzvezetőként vett részt nyári táboroztatásban.

A Sokfilm Bt.-vel pedig filmkészítésről szóltak a szerződések, melyeknél az önkormányzat részéről a KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft. volt a szerződő partner.

A Szent Kristóf Szakrendelő Közhasznú Nonprofit Kft. helyiségbérleti szerződést kötött a Sokfilm Bt.-vel. Ezt a megbízási szerződést most március 12. napján egyoldalúan felbontotta a szakrendelő.

A Sokfilm Bt. tanácsadói szerződést kötött 2023. május 1-jétől havi bruttó 500 ezer forint megbízási díjért Újbuda Önkormányzatával. A szerződés pedig a gyanúsított nevelőanyjának tanácsadói munkájáról szólt.

László Imre a Magyar Nemzet kérdéseire válaszolva azzal indokolta a szerződéseket, hogy a kerület most áll egy egészségügyi központ és egy gyermekliget átadása előtt, ezért rengeteg a munka. A polgármester ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az egész ügyet kompletten vizsgálja az újbudai önkormányzat.

(szentkoronaradio)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató