2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Juszt László szerint Varga Judit pofozta meg Magyar Pétert, aki késsel a kezében valószínű, csak a vajat kereste

Az újságíró szerint „itt az ideje átgondolni a házasságon belüli erőszak kérdését”.

Juszt László is megszólalt Varga Judit Hajdú Péternek adott interjúja kapcsán, amelyben az egykori igazságügyi miniszter közel két órán keresztül azt ecsetelte, hogy a Magyar Péterrel 13 éven át tartó kapcsolatukban milyen verbális és fizikai abúzusokat kellett átélnie.

„Úgy hiszem itt az ideje átgondolni a házasságon belüli erőszak kérdését a Varga-Magyar saga-ban” – kezdi bejegyzését Juszt, majd így folytatja:

Hiszen abban a pillanatban, amikor Varga elárulta, hogy megpofozta a férjét borult az egész, gondosan építgetett Rogán mese. 

Az a történet is egészen más fényben látszik, hogy – szintén az exminiszter közlése – Magyar »egy késsel a kezében járt a konyhában«. Erre Roberta barátnőm hívta fel a figyelmemet. Eszerint, »ha egy férfi késsel a kezében járkál a konyhában, akkor a vajat keresi«” – olvasható az újságíró posztjában.

 

#Varga Judit #Juszt László

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!