2024. április 21. - Konrád
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Finn külügyminiszter: nincs kizárva a csapatok Ukrajnába küldése

Nem kizárt a nyugati csapatok Ukrajnába küldése – mondta Elina Valtonen finn külügyminiszter a Financial Timesnak adott interjújában.

“Most nincs itt az ideje, hogy csapatokat küldjünk (Ukrajnába. – a szerk.), és ebben a szakaszban nem is akarunk erről beszélni. De hosszú távon természetesen semmit sem szabad kizárnunk”

– mondta a miniszter.

Mint Valtonen megjegyezte, a Nyugat nem tudja, hová vezet a konfliktus, és mi fog történni a jövőben, ezért nem érdemes “minden kártyát kiteríteni”.

Macron narratívája terjed

Február végén Macron azt mondta, hogy Párizs mindent megtesz annak érdekében, hogy Oroszország “ne nyerje meg ezt a háborút”. Ugyanakkor elmondta, hogy az európai államfők megvitatták a csapatok Ukrajnába küldésének lehetőségét, de még nem született megállapodás.

Később a francia elnök, akit mind a NATO-szövetségesek, mind az országon belül valamennyi politikai párt vezetője élesen bírált, átgondoltnak nevezte szavait. Az elnök arra is rámutatott, hogy az országának nincsenek “határai és vörös vonalai” a Kijevnek nyújtandó támogatás kérdésében.

Ugyanakkor számos európai állam közölte, hogy szó sincs katonai személyzet Ukrajnába történő átcsoportosításáról. Különösen Olaf Scholz német kancellár és Boris Pistorius védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy Németország nem küldi katonáit Ukrajnába. Emellett a német kormányfő leszögezte, hogy a NATO-országok együttesen sem fog ilyesmire vállalkozni.

Macron megjegyzéseit kommentálva a Kreml arra figyelmeztetett, hogy egy ilyen fejlemény elkerülhetetlenül közvetlen katonai összecsapáshoz vezetne Oroszország és a NATO között.

Mint Vlagyimir Putyin elnök a Dmitrij Kiszeljov újságírónak adott interjújában hangsúlyozta, az európai kontingens Ukrajnába vezénylése semmilyen módon nem fogja megváltoztatni a harctéri helyzetet, és csak súlyos következményekkel járna a kijevi rezsim számára.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató