A Hvg-nek adott interjút a magát reppernek definiáló ripacs.
HVG: Sokan úgy védekeznek, hogy becsukják a szemüket, nem olvasnak, hallgatnak híreket. Könnyebb homokba dugott fejjel élni?
G. P.: Szerintem nincs jogunk ítélkezni afölött, hogy ki milyen túlélési vagy védekezési stratégiát választ. Lehet önvédelmi reflex is, hogy amire nincs hatásom, azzal nem foglalkozom. A sztoikus hozzáállás nem kell hogy apátiát jelentsen. Én ma is olvasom a híreket, de teljesen más alapállással, mint amikor régebben depis lettem tőlük. Azokat sem érzem elítélhetőnek, akik NER-es cégeknél dolgoznak: nem mindenki engedheti meg magának, hogy elvi alapon válogasson a munkahelyek között, senki nem fogja helyette kifizetni a gyerek oktatását.
A forradalmárok rosszul keresnek, és magányosak szoktak lenni. Mindenkinek a maga lelkiismeretével kell elszámolnia.
HVG: Ma egyszerre van jelen a messiásvárás és a reménytelenség, hogy semmi nem fog változni. Melyiknek ad több sanszot?
G. P.: Holt szezon van. Sokféle értelemben. Olyan, mint télen a Balaton-part. Látjuk a díszleteket, de igazából kihalt a táj. Olyan hosszú ideje tart már ez, hogy az emberek fogalmi rendszere is kezd átalakulni. Abban például, hogy mondjuk az átlagos néző milyennek ítél egy kurzusfilmet, az is közrejátszik, hogy minekutána a kereskedelmi tévékben és a mozikban is csak elvétve látnak jó minőségű magyar filmet, átalakult az elvárás.
Ha rossz az ízlésed, az tök jó, mert könnyebben telik a nap. Könnyű megszokni a silányság maszatos mértékegységeit.
Megnéztem például a Petőfi-filmet, elszomorítóan üresnek éreztem a pátoszos hősgyártást, meg azt, hogy Petőfi helyett a motiváció nélkül gonoszkodó reformkori Darth Vader lett az igazi főszereplő.
Kár érte. De a kritikusokon kívül ez sokaknak nem fog fájni, hiszen a tömegek hozzászoktak, hogy kiskorúként bánnak velük.
Jogrendben, tanrendben, hírekben, filmekben, magyarázatban, mindenben. Már észre sem veszik a minőségromlást, azt, hogy tort ül a tehetségtelenség. Minek művészettörténet a sulikba? Így jobban hozzászoktathatók a gyerekek a mai állapotokhoz, s már nem is emlékeznek arra, hogy volt – és lehetne – másként is. És minél tovább tart ez, annál jelentősebb lesz a versenyképtelenségünk globálisan.
Ám egy ideje elég csak a pillanatot megnyerni. 2015 óta őrületes pénzt, 1360 milliárd forintot költött az agymosó propaganda kommunikációra. Azt pedig tudjuk már a pszichológiából, hogy ha valaki szentül meg van győződve az állítás igazáról, de elég sokat mondják neki, hogy B, akkor kételkedni kezd, nem ő megy-e szembe a forgalommal. A kérdés az, hogy az emberek mi miatt és mikor kezdenének a saját szemüknek hinni azzal szemben, amit óránként sulykolnak nekik.
HVG: Mit gondol, az ön generációja megéri a változást, hogy a történelem úgymond igazságot tesz?
G. P.: A történelem szerintem nem igazságokat oszt, hanem tanulságokkal szolgál. Például azzal, hogy aminek kezdete van, az véget is ér – és szerintem látni fogjuk a változást. De ha átalakulás lesz, az nem úgy fog történni, ahogy sokan gondolják.
Nem lesznek nagy jóvátételek, nagy bocsánatkérések, börtönbe küldések. 1989-ben sem voltak.
Fontos stratégiám, hogy ne várjunk semmire, senkire. Ha valaki mindig azzal kel, hogy ma végre helyreáll a világ rendje, annak őrületes csalódás lesz az élete. A várakozás közben pedig nagyon sok mindent kihagy, amit megkaphatna például az alkotás örömében, az emberi kapcsolatokban vagy egyszerűen a szeretetben. Helyette marad az a monoton lelki alapzaja, ami belül mindig azt mormolja: rossz a világ, igazságtalan. Igen, de mikor volt másmilyen?”
