Nem indul újra a június 9-i önkormányzati választáson Veres Pál miskolci polgármester.

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium volt igazgatója a 2019-es választáson a moslék közös polgármesterjelöltjeként több mint 14 százalékponttal verte a fideszes kihívóját, Alakszai Zoltánt, és ezzel visszavette Miskolcot a Fidesztől.
Korábban jelezte, hogy újraindulna, a Momentum, az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd beállt mögé, de a DK és az LMP helyette Hegedűs Andrea DK-s országgyűlési képviselőt tervezte indítani, a DK látványosan támadta is Verest: a helyi DK-sok nem szavazták meg például Miskolc idei költségvetését, de több más ügyben is kritizálták a városvezetést.
A Borsod24 azt írja, "magánjellegű okai" vannak a visszavonulásnak: Veres családi és egészségügyi okokból többször is szabadságra ment, és szűk körben arról beszélt, hogy szeretne több időt tölteni a tavaly született unokájával.
Hivatalosan még nem jelentette be a döntést, és a Polgármesteri Hivatal nem mondott semmit.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
