Ungár Péter, az LMP társelnöke keményen kiosztotta a főpolgármestert.

„Közpénzből folytat pártpolitikai kampányt Karácsony Gergely” – írta Ungár Péter a közösségi oldalán.
Karácsony Gergelynek úgy látszik, annyi a baja Rogán Antallal, hogy Rogán nem a Városházán dolgozik. Közpénzből folytat pártpolitikai kampányt Karácsony Gergely, amely egyedül az összegben tér el a rogáni propagandától. Nem is hajlandó ezen változtatni, hiszen semmit sem reagált Vitézy Dávid felhívására, hogy tiszta és fair kampány legyen Budapesten
– fogalmazott az LMP társelnöke.
Ungár Péter hozzátette: a Rákos–Dubajt az LMP is ellenzi, ezért – mint megjegyezte – „minden fenntartásunk ellenére, ennek megfelelően fogunk szavazni a »Lakógyűlésen«”.
De morális felsőbbrendűségét elvesztette az a főpolgármester, aki választási időszakban a budapesti adófizetők pénzén kampányol, miközben a kormánypártokon ugyanezt kéri számon
– szögezte le.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.