2024. május 18. - Alexandra, Erik
EUR : 387.87
USD : 357.68
Időjárás ikon23°11°

Poloska Péter új Márki-Zayként próbál szerencsét

„Magyar Péternek a tömeg az eszköze, így próbál szavazókat bevonzani” – hívta fel a figyelmet Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója.

Ahogy arról beszámoltunk, tüntetést szervezett szombat délután Budapest belvárosába Magyar Péter.

A tüntetésen elhangzottakról Kiszely Zoltán politológust kérdezte a Mandiner, aki korábban Magyar Péter kapcsán azt nyilatkozta a lapnak, hogy Varga Judit politikusi babérokra törő ex-férje rájött arra, hogy jobbról nem tud szavazókat nyerni, ezért most a baloldaliaknak és liberálisoknak udvarol.

A demonstráció kapcsán a szakértő kijelentette, „folytatódik az »egy hét, egy hír stratégia«, Magyar Péter tovább lebegtet, próbál érdekes maradni, mivel még két hónapot ki kell húznia”.

„Azzal, hogy anyák napjára újabb megmozdulást jelentett be, illetve, hogy nem árulta el, milyen párttal tervez indulni a június 9-i EP-választáson, továbbra is fenn tudja maga körül tartani az érdeklődést”

– magyarázta Kiszelly.

A Századvég politikai elemzési igazgatója a felszólalók sorát „szegényesnek” nevezte . „A legnagyobb név talán Rost Andrea előadóművész volt, akit úgy tűnik nagyon megviselt, hogy végül nem ő nyerte el az Operaház igazgatói pályázatát” – fűzte hozzá.

Az elemző ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy Magyar Péter

egyes megnyilvánulásai „olyan nemzeti szimbólumokat idéznek, amikkel a baloldali keménymag vagy a Spinoza Színház értelmisége nem biztos, hogy lelkesíthető. 

Itt a kockás papíron még kell igazítani” – húzta alá.

„Ezen a demonstráción a legnagyobb esemény a tömeg volt. Régen volt már ellenzéki tüntetés, főleg olyan, amely kapcsán azt érezték az emberek, hogy érdemes elmenni. Ugyanakkor Budapesten könnyű összehozni ekkora tömeget, ha jól szólítják meg.

Magyar Péter pedig az új Márki-Zay, a remény hordozója az ellenzéki oldalon. De semmi újat nem tudott igazából mondani”

– hangsúlyozta Kiszelly.

A szakértő gondolatait azzal zárta, hogy Magyar Péternek a tömeg az eszköze, mondván, többeket tud mozgósítani, mint a bukott baloldal. Akiknek a szavazóira a jelek szerint ráhajtott.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató