Tarlós István fontolgatja, hogy beperli Vitézy Dávidot a kirúgásával kapcsolatban tett kijelentései miatt – írta a Hvg.hu.

A főpolgármester-jelölt Vitézy több interjúban is azt állította, hogy Tarlós István, Budapest volt főpolgármestere 2014-ben külső nyomásra rúgta ki őt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) éléről.
Tarlós szerint ezt teljesen valótlan, és gondolkozik azon, hogy jogi úton vesz elégtételt Vitézyn.
A volt főpolgármester ugyan nem részletezte a HVG-nek, hogy Vitézy mely állításait tartja valótlannak, de utalt arra, hogy az egyik azzal kapcsolatos, ahogy Vitézy a 2014-es kirúgását interpretálja.
Vitézy korábban arról is beszélt, hogy ő a 3-as metró ügyében a kezdetektől fogva azon az állásponton volt, hogy új metrókocsik beszerzésére van szükség, nem pedig arra, hogy az oroszok újítsák fel a régi szerelvényeket. Állítása szerint ez is szerepet játszott az elmozdításában. Tarlós a HVG-nek azt mondta, ez sem igaz.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
