2024. május 27. - Hella
EUR : 385.56
USD : 356.18
Időjárás ikon27°15°

Szentkirályi Alexandra: Budapest kitakarítása a Városháza kitakarításával kezdődik

Miközben Karácsony Gergely 3000 kukát szereltetett le és 2 milliárd forinttal “megvágta” a főváros köztisztaságáért felelős cégét, megnőttek a tanácsadóira költött források, ezért a főváros kitakarításának a Városháza kitakarításával kell kezdődnie – jelentette ki a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott, “ki kell tenni” azokat a tanácsadókat, akik Gyurcsány Ferenc emberei,

ne folyjon el több pénz abból, amit Budapest rendezettségének helyreállítására kellene költeni.

A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje szerint a Karácsony Gergely főpolgármester által leszereltetett kukák – az összes fővárosi kuka körülbelül harmada – és az FKF-től megvont 2 milliárd forint miatt “Budapest úszik a szemétben”.

Azt mondta, a főváros köztisztaságáért felelős vezető arra szólított fel egy nyilatkozatában, hogy

a lakosság lehetőség szerint vigye haza a közterületen keletkeztetett szemetet.

Hogyan teremthet ilyen helyzetet Budapest főpolgármestere 2024-ben? – tette fel a kérdést a politikus.

Budapest ma gazdátlan város – folytatta -, nincs, aki igazán kézbe venné az ügyeit, megjegyezve, Karácsony Gergely fontos céljának tartja, hogy “a Gyurcsány-féle tanácsadókat” kifizesse és “ha ennek az az ára, hogy a főváros gazdátlan és szemétben úszik”, akkor úgy látszik, ez számára nem nagy ár.

Egy európai fővárosokra kiterjedő kutatást idézve azt mondta, a környező nagyvárosok lakosai közül a budapestiek a legelégedetlenebbek városuk tisztaságával. Bécsben a válaszadók 82 százaléka, Varsóban 63 százalékuk, Prágában 56 százalékuk volt elégedett a köztisztasággal 2023-ban, Budapesten ez az arány csak 41 százalék.

A budapestiek nem elhanyagolt zöldfelületekre, nem szemetes terekre, nem koszos utcákra vágynak, hanem otthonos, biztonságos, élhető Budapestet szeretnének, ahol tiszta, rendezett körülmények között tudják élni a mindennapjaikat

– hangoztatta Szentkirályi Alexandra. Hozzátette, ő ezért szeretne dolgozni, ehhez pedig

változásra van szükség Budapesten.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató