2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

A Vatikán szerint a nemátalakító műtétek, a béranyaság és a genderelmélet sértik az emberi méltóságot

A Vatikán az emberi méltóság súlyos megsértésének nyilvánította a nemátalakító műtéteket és a béranyaságot, az abortusz és az eutanázia mellé sorolva ezeket mint Isten emberi életre vonatkozó ter...

A Vatikán az emberi méltóság súlyos megsértésének nyilvánította a nemátalakító műtéteket és a béranyaságot, az abortusz és az eutanázia mellé sorolva ezeket mint Isten emberi életre vonatkozó tervét elutasító gyakorlatokat.



A Vatikán doktrínai hivatala kiadta a Végtelen méltóság című 20 oldalas nyilatkozatot, ami öt éve készült. Az elmúlt hónapok jelentős átdolgozása után Ferenc pápa március 25-én hagyta jóvá, és elrendelte a kiadását.

A Vatikán megismételte a genderelmélet elutasítását, vagyis azt az elképzelést, hogy az ember neme megváltoztatható.

Azt írják, Isten a férfit és a nőt biológiailag különböző, különálló lényeknek teremtette, és az embereknek nem szabad belepiszkálniuk ebbe a tervbe, vagy megpróbálni „Istenné tenni magukat”.

„Ebből következik, hogy minden nemváltoztató beavatkozás általában azzal a kockázattal jár, hogy veszélyezteti azt az egyedi méltóságot, amit a személy a fogantatás pillanatától kezdve kapott”

– áll a dokumentumban.

A dokumentum különbséget tesz a nemet megerősítő műtétek (amiket elutasított) és a születéskor meglévő vagy később kialakuló „nemi rendellenességek” között, utóbbiak egészségügyi szakemberek segítségével „orvosolhatók”.

Az LMBTQ+ katolikusok szószólói bírálták a dokumentumot, ami szerintük elavult, káros, és ellentétes azzal a kinyilvánított céllal, hogy elismerjék Isten minden gyermekének „végtelen méltóságát”. Figyelmeztettek arra, hogy a dokumentumnak "valós hatásai lehetnek a transznemű emberekre, és táplálhatja a transzellenes erőszakot és diszkriminációt".

#Vatikán #Genderideológia #lmbtq

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!