2024. május 27. - Hella
EUR : 385.56
USD : 356.18
Időjárás ikon27°15°

Országos viszonylatban az ellenzéki PiS kapta a legtöbb szavazatot a lengyel helyhatósági választásokon

A fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság párt a szavazatok 33,7 százalékát kapta vasárnap a lengyel helyhatósági választások első fordulójában, míg a kormánykoalíciót vezető Polgári Koalíció a voksok 31,9 százalékát szerezte meg − derül ki a szavazóhelyiségekből távozók körében végzett felmérésből (exit poll).

Az IPSOS közvéleménykutató-cég által készített exit poll eredmények szerint a 16 lengyelországi vajdaság közül a Polgári Koalíció (KO) 10-ben, a Jog és Igazságosság (PiS) pedig 6-ban győzött.

Az önkormányzati koalíciók alakításakor a KO feltehetőleg más kormánykoalíciós partnerekkel lép majd szövetségre, így több mint 10 vajdaságot is irányíthat majd. 

Az előző, 2018-as helyhatósági választásokon a liberális és baloldali pártok széles koalíciója összesen kilenc vajdaságban vette át a közgyűlések irányítását, míg a PiS hét vajdaságban kormányzott.

A részvételi arány vasárnap 51,5 százalékot tett ki − kevesebbet, mint a 2018-as helyhatósági választáson (54,9 százalék). A tavaly októberi parlamenti választásokon 74,38 százalékos volt a részvétel, ez volt a legtöbb 1989 óta.

Az exit poll hat nagyvárosban a polgármester-választásra vonatkozóan is készült. Ennek alapján Varsóban Rafal Trzaskowski eddigi főpolgármester, a KO jelöltje győzött már az első fordulóban. A KO által támogatott független jelölt győzött Gdanskban és Katowicében is. Három nagyvárosban (Krakkó, Wroclaw, Rzeszów) április 21-én második fordulót kell tartani, ott a jelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát.

Donald Tusk kormányfő a KO választási stábjában az exit poll eredményeinek kihirdetése után rendezett sajtóértekezleten „a nap hírének” nevezte Trzaskowski választási eredményét (59,8 százalék). A KO által vezetett koalíció vasárnap megismételte az októberi parlamenti választásokon elért győzelmet − jelentette ki Tusk.

Győzelemről beszélt Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke is. Kijelentette: a pártja által elért eredmény mutatja, hogy ha most tartanák meg a parlamenti választásokat, a PiS „talán hatalomra is kerülhetne”. A parlamenti választásokat viszont több mint három év múlva tartják meg, ezért most elsősorban a júniusi európai parlamenti választásokon, majd a jövő évi elnökválasztásokon kell győzni − tette hozzá Kaczynski.

Az első forduló végleges eredményeit az országos választási bizottság legkésőbb szerdára ígérte.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató