Csütörtökön került az Európai Parlament plenáris ülése elé Donáth Anna mentelmi jogának felfüggesztése, illetve az erről szóló szavazás. A képviselők nagy többsége elutasította az EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmet.

Ez azért nem meglepő, mert értesüléseink szerint a kérelem „ne függesszék fel” ajánlással került az Európai Parlament jogi bizottságától (JURI) a plenáris elé.
Az ellenzéki politikus ügye Polt Péter legfőbb ügyész indítványa mentén került a jogi bizottság naptárába. A képviselő mentelmi jogának felfüggesztését hivatalos személy elleni erőszak miatt kérvényezték.
A hivatalos menetrend szerint az érintett képviselő kérheti meghallgatását, illetve végső soron az Európai Parlament plenáris ülése hozhat döntést az ügyben a JURI javaslata alapján.
Donáth azzal védte magát, hogy politikai ügynek nevezte a mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló hatósági kérést. Az ügy azért kerülhetett az Európai Parlament plenáris ülése elé „ne függesszék fel” ajánlással, mert a bizottság elfogadta a képviselő védekezését.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
