2024. május 20. - Bernát, Felícia
EUR : 387.87
USD : 357.68
Időjárás ikon25°14°

Feloszlott a soproni MSZP, keményen beleszálltak az országos pártvezetésbe

Sopronban harmincöt év után immár nincs helyi szocialista párt.

Miközben sajtóhírek szerint az MSZP korrupciós botrányba keveredett pártigazgatója épp a Balatonnál piheni ki a politikai élet turbulenciáit, a szocialista párt soproni szervezete annyira kiborult az országos vezetésre, hogy feloszlatta önmagát, tagjai pedig ki is léptek a formációból.

Kifakadt a helyi MSZP-elnök

Erről Széplaki Tamás, az MSZP veterán helyi politikusa, vezetője számolt be Facebook-oldalán. Mint indulatos posztjában fogalmazott, a 35 éve alakult helyi szervezet legsúlyosabb döntése azért született meg, mert „számunkra emberileg és politikailag egyaránt vállalhatatlan annak a döntésnek, mind a módja, mind a tartalma, amit a párt országos elnöksége hozott Jakál Adrienn (Párbeszéd) polgármester-jelölti indításáról”.

Sopronban már az előző, 2019-es önkormányzati választást megelőzően is egymás torkának esett a helyi baloldal, a mostani fejlemény azonban az akkori vitákat is tetézi.

Széplaki nem finomkodik: „Jakál Adrienn személyét elfogadhatatlannak tartjuk, ezért támogatni sem tudjuk. Ezt többször elmondtuk és erről döntést is hoztunk, amit az országos vezetés is tudott. Számunkra a baloldaliság, az erkölcs, a morál, az adott szó, az empátia, a szolidaritás, mások tisztelete, a szavahihetőség és a hitelesség a legfontosabb alapértékek, mindig ezen elvek alapján vettünk részt a helyi közéletben.”

Ezzel szemben szerinte Karácsony Gergely nyomására Kunhalmi Ágnes, Komjáthi Imre, Hiller István és a fentebb már említett Molnár Zsolt az MSZP helyi szervezetének akarata ellenére Jakál Adriennt indítják Sopron polgármester-jelöltjeként. 

A közös aspiráns bemutatásakor egyébként csak a DK és a P prominensei voltak jelen. Barabás Richárd, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, Jakál Adrienn Sopron „egyik leghűségesebb politikusa”, míg Gy. Németh Erzsébet, a DK alelnöke arról értekezett, hogy a jelölt harcosan, környezettudatosan áll ki a soproniak számára fontos ügyekért.

Gyengekezűnek tartják Karácsonyt

Nem így látják a helyi MSZP-sek. Széplaki szerint tisztességtelen és jogtalan döntés született, az 

MSZP országos elnöksége feláldozza a 35 éve működő soproni szervezetét, annak összes tagját, egy mindig összetartó baloldali közösséget azért, hogy a Párbeszéd belső személyi problémáit, a saját pártjában sarokba szorított, gyengekezű Karácsony Gergely gondjait megoldja”.

Úgy folytatta: „Az országos elnökség többszöri kérésünkre és jelzésünkre sem volt hajlandó visszatérni az alapszabály által előírt működéshez. Mára ezeknek az embereknek a döntéseit és tetteit csupán a saját egzisztenciális pánikreakciói határozzák meg.

Kizárólag az lebeg a szemük előtt, hogy a következő ciklusban is megélhessenek valahogy a politikából és ezért bármin és bárkin átlépnek.”

A szakadár MSZP-sek kiállnak saját polgármester-jelöltjük, Sovány Endre mellett, őt indítják.

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató