2024. május 25. - Orbán
EUR : 387.34
USD : 357.36
Időjárás ikon21°16°

Ferenc pápa az erőszakhullám leállítását sürgette

Álljon le minden olyan cselekvés, amely az erőszakhullámot táplálja, és ami azzal a veszéllyel jár, hogy a Közel-Keletet még nagyobb háborús konfliktus felé sodorja - hangsúlyozta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.



Ferenc pápa kijelentette, hogy imával, aggodalommal és fájdalommal követi az utóbbi órákban érkező híreket az izraeli helyzet súlyosbodásáról az Irán részéről indított beavatkozást követően. Mint mondta: a szívekhez szóló felhívást tesz az erőszak leállításáért.

"Senkinek sem szabad mások létezését fenyegetnie. Az összes nemzet inkább a béke oldalán sorakozzon fel, és segítsenek izraelieknek és palesztinoknak, hogy két államban éljenek, egymás mellett, biztonságban. Ez a mély és törvényes vágyuk, és joguk! Két szomszédos állam" - hangsúlyozta Ferenc pápa. Minél előbbi tűzszünetet szorgalmazott a Gázai övezetben, valamint határozottságot a tárgyalások megkezdéséhez. A pápa a "humanitárius katasztrófahelyzetbe zuhant" lakosság megsegítését, és a hónapokkal ezelőtt elrabolt túszok szabadon bocsátását sürgette.

"Mennyi szenvedés! Imádkozzunk a békéért. Elég a háborúból, elég a támadásokból, elég az erőszakból! Mondjunk igent a párbeszédre és a békére!" - mondta Ferenc pápa szokásos vasárnap déli beszédében. Emlékeztetett, hogy május 25-én és 26-án a Vatikánban megtartják a gyermekek világnapját. Megjegyezte, imádkozni kell a háborúk miatt szenvedő oly sok gyermekért Ukrajnában, a palesztin területeken, Izraelben, Mianmarban és a világ más részein.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató