2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Gyurcsány Ferenc szerint szégyen fideszesnek lenni

Gyurcsány Ferenc a DK, az MSZP és a Párbeszéd kampánynyitó rendezvénye után erős kijelentéseket tett közösségi oldalán. Az egykori miniszterelnök azt írta:Szégyen fideszesnek lenni.„Már nem beszé...

Gyurcsány Ferenc a DK, az MSZP és a Párbeszéd kampánynyitó rendezvénye után erős kijelentéseket tett közösségi oldalán. 



Az egykori miniszterelnök azt írta:

Szégyen fideszesnek lenni.

„Már nem beszél róla, főleg nem dicsekszik, csak magyarázkodik, letagadja. Mire lenne büszke?” – tette fel a kérdést. A DK-s politikus úgy véli, hogy a kormánypárt „sem megbecsülést, sem békét, sem harmóniát, sőt még nemzeti egységet” sem hozott.

Ezt követően úgy fogalmazott, „szégyent hoztak. Nyugtalanságot. Ellenségeskedést. Önmagával is hadban álló országot”. 

„A szégyen marja a bőrt”

A bejegyzését azzal zárta, hogy

kényelmetlen lehet szemlesütve járni. 

A szégyen marja a bőrt. Marja?”

#Gyurcsány #DK

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!