Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök felfüggesztette a közfeladatai ellátását, mert hétfőig átgondolja, hogy lemondjon-e a posztjáról, miután egy bíróság vizsgálja felesége érintettségét egy korrupciós ügyben. A bíróság egyelőre nem közölt részleteket a Begoña Gómez elleni vádakról, csak annyit mondtak, hogy április 16-án kezdték meg a befolyással való üzérkedés és korrupció gyanújának kivizsgálását – írta a BBC.

A bírósági vizsgálatról Pedro Sánchez maga számolt be az X-en, nyilatkozatában azt írta, hogy a Manos Limpios (Tiszta kezek) nevű „szélsőjobboldali szervezet” bejelentése nyomán indítottak előzetes eljárást a feleségével szemben. Szerinte a feljelentés „ultrakonzervatív sajtóorgánumok állítólagos információi” alapján született, amelyekkel szemben, „valótlanságuk miatt”, felesége jogi lépéseket tett. „Nem vagyok naiv, tisztában vagyok azzal, hogy nem azért jelentették fel Begoñát, mert valami törvénytelent tett volna, hanem azért, mert a feleségem; ők is tudják, hogy nincs ügy” -idézte Sánchezt az MTI.
Levelét azzal zárta, hogy át kell gondolnia, maradjon-e továbbra is kormányfő. A következő öt napra minden nyilvános programját lemondta, és hétfőn nyilatkozik arról, miként döntött.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
