2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Giorgia Meloni bejelentette, hogy pártja listavezetőjeként indul az EP-választásokon

Jobboldali kormánya megváltoztatta Olaszországot, és most az ország meg tudja változtatni Európát is – jelentette ki vasárnap Pescarában az olasz kormány vezetője, Giorgia Meloni, egyúttal bejele...

Jobboldali kormánya megváltoztatta Olaszországot, és most az ország meg tudja változtatni Európát is – jelentette ki vasárnap Pescarában az olasz kormány vezetője, Giorgia Meloni, egyúttal bejelentette, hogy pártja listavezetője lesz a júniusi európai parlamenti választásokon.

Meloni, aki az Olasz Testvérek (FdI) párt elnöke, döntő csatának, történelmi fordulópontnak nevezte a választásokat. “A cél az, hogy Európa közelebb legyen a népeihez, vagyis jobbra mozduljon el”.

A jobboldalnak európaiságból nem adhat leckét a baloldal, az egykori kommunista párt utódja, amely Moszkvát Brüsszellel váltotta fel

– hangoztatta.

Kijelentette: Az Európai Unióban nincsenek másodosztályú tagállamok, és mindenkivel fent kell tartani a kapcsolatot.

Hangsúlyozta, hogy a baloldal a tömeges illegális bevándorlást támogatja, amely egyedül az emberkereskedőknek jó, az ő meggazdagodásukat szolgálja.

(MTI)

#FDI #Giorgia Meloni #EP-választás

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!